Botos Éva: “A színész egy előadáson keresztül tud a leghitelesebben megszólalni”

2019 szeptember 18. szerda, 7:46

Nem íróként vagy rendezőként ismerjük Botos Éva nevét, az általa gründolt csRSnyést most mégis a Színikritikusok díja várományosai között találni az évad legjobb független színházi előadásainak listáján. A Revizor kérdezte.

A Revizor interjúját itt olvashatja.

A kérdésre, miért dönt úgy valaki, hogy ír egy új Cseresznyéskertet, Botos Éva elmonda: “Amikor ide indultam, észrevettem, hogy kereken egy éve volt az első olvasópróba, és ugyanaz a lelkesedés fogott el, mint amikor megpróbáltam a csapatnak elmagyarázni, miért is vágtam bele ebbe. Sok oka van ennek. Az egyik, hogy 26 évvel ezelőtt a zalaszentgróti színjátszó táborban egy fantasztikus csapattal és Ascher Tamással elemeztük a Cseresznyéskertet. Meghatározó tíz nap volt, a csRSnyés ezért aztán emlékállítás is. Délelőtt elemeztünk, délután jöttek a jelenetek, szerepet osztottunk egymásnak, esténként filmeket, operákat, előadásokat néztünk. Gyorsan élni kezdett a csapat, ötvennél több jelenet született, Tamás alig tudott választani belőlük. (…) Mindenesetre eszem ágában nem volt „újraírni”: ez a darab úgy zseniális, ahogy van. Aztán történt valami: a saját szakmámban egyre több olyan esemény történt, amikor döntést kellett volna hozni, de a megfelelő pillanat elillant. Rájöttem, hogy Csehov darabjából a hangulat, a soha meg nem valósuló vagy elhúzódó reformok megfeleltethetők a mi színházi világunkkal. Egy darab a hibákról, de nem csak arról, hogy kik a hibásak, hanem arról, hogy mik voltak a mi hibáink. Amikor mi kikerültünk a főiskoláról, a nagy színházi korszakok lecsengtek, a filmgyártás megszűnt, a szinkron szétesett. Két korszak közé zuhantunk, nem jutott ránk elég figyelem.”

A felvetésre, miszerint most ugyanez zajlik: a magyar nyelvű színészképzés ontja a diplomás színészeket, de senki nem teszi fel a kérdést, hogy vajon mi lesz velük pár év múlva, a színész-rendező azt felelte: “Igaz, de ezek a folyamatok húsz éve kezdődtek. Ha nincs terep, ahol elhelyezkedhet a fiatal, akkor a pedagógusnak fel kell állnia, különben tettestárssá válik. Az Új Színház stúdiójában akkor hagytam abba a tanítást, amikor a bizonytalan kimenet miatt nem éreztem tisztességesnek az ebben való közreműködést. Mondhatod, hogy naiv voltam, de nagyon sokáig hittem a változásban, abban, hogy fontos színházszakmai ügyekben születik végre döntés. Voltak is egyeztetések, megbeszélések, de egy ponton mindenki elkezdett színészből beszélni, jöttek a kivonulások, sértődések, és nem történt semmi. Mindenki rettegett attól, hogy a nevét adja valamihez, ami mások érdekét sértheti. És aztán elkezdett működni a Cseresznyéskert-szindróma: úgyis lesz valahogy, majd kiadja magát a helyzet.”

Botos Éva arról is beszélt, hogy a színésznek mindig muszáj alkalmazkodnia a rendezőhöz, az igazgatóhoz, másokhoz, de azért mégis csak alkotó ember: “Ma már tudom, hogy a színészek a színpadon a legjobbak: a színész nem nyilatkozatokban, hanem egy előadáson keresztül tud a leghitelesebben megszólalni. A színészi munka érvényessége abban áll, ha nagyon jelen idejű karaktert formál, mert azzal tud kommunikálni.”

A Revizor interjúját itt olvashatja.