Zayzon Zsolt: “Egyszerre vagyok maximalista és kishitű”

2019 szeptember 28. szombat, 7:30

A kecskeméti Katona József Színházból a budapesti Tháliába igazoló színésszel a jövő kihívásairól is beszélgetett a Demokrata.

A király beszéde az akarat diadaláról szól; ahogyan Albert herceg leküzdi az őt gúzsba kötő félelmeit, az számunkra is követendő példa lehet – véli Zayzon Zsolt, aki a legjobb színészi alakítás díját vehette át a Vidéki Színházak Fesztiválján Bertie, York hercege szerepéért.

Zayzon Zsolt

York hercege a valóságban is súlyos beszédhibával küzdött. Arról, hogyan készült erre a főleg az ikonikussá vált szerepre, Zayzon Zsolt elmondta: “A kiindulópont az egyik gyerekkori barátom volt, akire még óvodában ráesett egy szekrény, és onnantól kezdve erősen dadogott. Mielőtt a színpadi adaptáció szövegkönyvét megkaptam volna, tavaly nyáron újranéztem a filmet is, majd elkezdtem mindenfélét összeolvasni az interneten a dadogásról. Az olvasópróba után aztán szembesültem vele, hogy ez az egész azért nem lesz ilyen egyszerű, mert nemcsak a dadogás hitelessége a fontos, hanem hogy a felszín alatti komoly gondolatok ne sikkadjanak el ennek tökéletes és valósághű reprodukálása közben. (…) Az biztos, hogy Bertie eléggé telitalálat volt számomra, mert magánemberként hasonlóképpen élem meg a félelmeimet, és sajnos hasonlóképpen tudok felcsattanni, majd igazságtalanul otthagyni helyzeteket. De végül én is mindig visszamegyek, soha nem adok fel semmit. És nyilván nekem is van mindebben segítségem, hála istennek mindig voltak olyan emberek mellettem, a színházban és a magánéletben is, akik egy-egy jó vagy rossz mondattal előrerúgtak.”

A kérdésre, neki mivel kell nap mint nap szembenéznie, elárulta: “A legnagyobb félelmem, hogy megteszek mindent, és mégsem felelek meg. Egyszerre vagyok maximalista és kishitű, ezt a problémát évtizedek óta hurcolom magammal. Emiatt soha nem vagyok elégedett egyetlen alakításommal sem: alig emlékszem olyan pillanatra a pályámon, amikor a függöny legördülte után felhőtlenül boldognak éreztem volna magam.”

“Szeptembertől június elejéig folyton ilyen felfokozott állapotban vagyok, nyáron meg teljesen kikapcsolok. Idén például öt hétre hazamentem Csíkszeredába a szüleimhez, fát vágtam sokat. Fontos a fizikai munka, mert megszabadít a színházi lét okozta bezártságtól, miközben, és ez egy furcsa kettősség, mégiscsak azt érzem: a színház az egyetlen hely a világon, ahol fejben a lehető legszabadabb lehetek” – tette hozzá a színész.

Amióta Béres Attila hívására 2005- ben Marosvásárhelyről Pécsre szerződött, csak vidéki színházakban – Szombathely, Miskolc, Kecskemét – volt társulati tag, szeptembertől azonban a Thália csapatát erősíti. Arról hogy ez olyan volumenű váltás-e, mint amikor Erdélyből Magyarországra költözött, kifejtette: “Ugyanezt érzem most a lelkemben, mint tizenöt évvel ezelőtt. Egyedül vagyok, körbevesz egy ismeretlen és idegen nagyváros. Amikor csak úgy feljöttem Pécsről vagy Kecskemétről néhány órára, napra, akkor persze nagyon magaménak gondoltam, vágyakoztam rá, hogy itt élhessek, most viszont kissé meg vagyok tőle ijedve. (…) Minden színész hiú, én pedig szerettem volna közelebb kerülni a tűzhöz, akár színház, akár film szempontjából. Tetszik vagy sem, ki kell mondani: a mi szakmánk Budapestre koncentrálódik, nem feltétlenül a művészi minőség, inkább a látszódás értelmében. Lehet, hogy fél év múlva belebukom az egészbe, és visszamenekülök vidékre, de legalább nem fogok hatvanévesen besavanyodva ülni a színészbüfében, és siratni az elszalasztott esélyeimet. Egyelőre nem gondolkozom, mi lesz, csak dolgozni szeretnék úgy, ahogy eddig.”

A teljes interjú a Demokratában olvasható.