“Életműve korszakos jelentőségű” – Így búcsúzott Hegedűs D. Géza Marton Lászlótól

2019 szeptember 29. vasárnap, 15:58

Hegedűs D. Géza beszéde a szeptember 14-i VÍGnapon hangzott el a Vígszínház színpadán.

Ezzel a szöveggel búcsúzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori professzorától, Marton Lászlótól.

Hegedűs D. Géza szavai:

A magyar színháztörténet egyik legfontosabb alkotóműhelye, a 120 éve folyamatosan játszó Vígszínház, a modern polgári életforma és műveltség nagy hatású művészi, új reprezentálója ma. Az, hogy a Vígszínház társulata mind a mai napig egyik éltetője, s időről-időre megújítója a magyar színházi törekvéseknek, köszönhető szellemi nyitottságának, a társulat által integrált újabb és újabb tehetségeknek, s a saját maga által kinevelt vezetőinek, akik egyben meghatározó alkotóművészei a színháznak. A 120 év – egy-egy jelentős művészi korszakot is magukénak tudható – vezető alakjai, Ditrói Mór, Jób Dániel, Várkonyi Zoltán, Horvai István és a szeptember 12-én elhunyt Marton László, akitől most búcsúzom.

Marton  László alkotóművészként, színészpedagógusként és színházvezetőként kiteljesedő életműve korszakos jelentőségű.

1968-ban, a főiskoláról, Nádasdy Kálmán végzős növendékeként kikerülve, a Vígszínházban  kezdte meg rendezői pályáját. Ebben a Vígszínházban, ahol 1979 és 1985 között főrendező, majd 1985-től 2009 január 31-ig igazgató-főrendező volt. Ekkor az igazgatói terhektől megvált, és aztán főrendezőként a színház művészi arculatának meghatározó személyisége volt.

Marton László vígszínházi pályájának több mint négy évtizedig voltam tanúja. Tehetsége, műveltsége, tisztánlátása, elemző gondolkodása, humora, színpadi költészete, igazságkereső szenvedélye, formai bátorsága, újítókedve, szakmai munkába vetett hite, az ő, egy nagy formátumú művész életművének jellemzői. 

Marton László  művészetének hajtóereje az emberek iránti mérhetetlen kíváncsisága volt, s valamiféle mély meggyőződés, hogy a színház által megváltoztatható a közönség képzelete, közelebb kerülünk egymáshoz, mert egy-egy életre hívott mű közelebb visz a világhoz, s benne az ember megértéséhez, segít élni.

Kevesen tudtak úgy darabot olvasni, olyan mélységben analizálni a szereplők drámai viszonyát mint ő. Fantáziával felruházni, ízessé tenni az egyes karaktereket, meglátni az ütköző sorsok dimenzióit, szándékuk igazságmagvát, s céljaik drámai mozgatórugóját. Kivételes kvalitásérzékkel osztott szerepet. Ismerte színészeit. Mély meggyőződése volt, hogy a művészi minőség teremtő erővé válik. 

Azon ritka rendezők egyike volt, aki tudta, mennyire fontos a klasszikus művek mellett a kortárs darabok színpadra juttatása. Mert hitte, hogy a színház, az itt és most művészete, és nem archeológiai intézmény, s nem egy elképzelt közönségnek, de a velünk élő kortársainknak játszunk, akikhez kik szólhatnának hitelesebben, mint az ő problémáikon gondolkodó, közülük való kortárs szerzők, rendezők, színészek. S azt is meggyőződéssel vallotta, hogy a nagy emberi történeteket hordozó klasszikus művekkel is csak úgy érdemes foglalkozni, ha túllépünk a hozzájuk tapadó konvenciókon, s úgy olvassuk azokat, mintha új formát követelő kortársaink vetették volna papírra. 

Marton László hatalmas életművéből, csak néhány, önkényesen kiragadott, az ő sokműfajú kíváncsiságát reprezentáló rendezését idézném fel, ifjúságától napjainkig, közöttük jó néhány kultikus előadást, melyek nemzedékek sorának jelentettek fontos művészi élményt:

Bolha a fülben, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A nők iskolája, Királyi vadászat, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Homburg hercege, Őfelsége komédiása, Kőműves Kelemen, Szentivánéji álom, II. Richárd, A padlás, III. Richárd, Ahogy tesszük, Közjáték Vichyben, Fekete Péter, Össztánc, Mesterkurzus, Sylvia, Szent István körút 14., Egy nő, Furcsa pár, Nóra, Elsötétítés, Legenda a lóról, Pisti a vérzivatarban, Ványa bácsi, Játék a kastélyban, Kvartett, A Pál utcai fiúk, Hallgatni akartam

Marton László életművének elengedhetetlen része az ő igazgatói tevékenysége. A Vígszínházat vezetni minden korban nagy felelősség. A közönségét 1896 óta tárt kapukkal váró színház gyökerei mélyek. A Szent István körúti palota fölött láthatatlanul ott lebeg Ady Endre három fontos szava, hogy : “minden ember fenség”. A tág szellemi horizontú Vígszínház minden színházszerető embernek kínál kedvére való előadást, a szó nemes értelmében vett népszínház. Bérletesei között sok olyan néző ül, akiknek már a dédszülei, nagyszülei is bérletesek voltak. Ismerek olyan fiatalembert, akinek a szülei a nézőtéren ismerték meg egymást, s az ismeretségből szerelem és házasság lett, s ma, a gyerekük is ott tolong a jegypénztárnál.

Évadonként 350.000 nézője van az előadásoknak. Ez nagy felelősséget ró a társulatra, s vezetőikre. Marton László 1985-től 2009-ig vezette a Vígszínházat, igazgató-főrendezőként. A két dátum közötti időszakban világrendszerek dőltek össze, Európában és Magyarországon gyökeres társadalmi változások zajlottak le. Mindennek ellenére, a Vígszínház, Marton László igazgatása alatt megőrizte művészi rangját, gazdasági stabilitását, s ami a legfontosabb, megőrizte közönségét, sőt újabb és újabb fiatal nemzedékekkel gyarapítani is tudta. Korszakos jelentőségű tett volt,  hogy megszerezve minden politikai, anyagi támogatást, a Vígszínház 100-ik születésnapjára, Marton igazgató úr vezérletével felújítódott a Szent István körúti palota, úgy, hogy a legapróbb részletekig visszanyerte eredeti alakját. A felújítás két éve alatt láttam megőszülni. De becsülettel és önfeláldozó munkával, Budapest egyik építészeti ékkövével ajándékozta meg a közönséget és a társulatot. Nem tudok róla, hogy a hivatalosságok részéről megköszönte-e ezt neki valaki. A közönség a töretlen támogatásával kifejezte háláját.

Marton László, magyarországi előadásai mellett a nemzetközi színházi életben is nagy tekintélynek örvendett. Weimar, Helsinki, Dublin, Tel-Aviv, Louisville, Chicago, Toronto, valamint Kanada és az Amerikai Egyesült Államok sok más színházi városai is megcsodálhatták rendezői képességeit. Rendezéseit majd 40 országban játszották világszerte. 

De legalább ennyire fontos magyar és külföldi professzori munkássága. Színésznemzedékek rangos sorát nevelte fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a magyar színházi életnek. Ma ötödéves, végzős egyetemi növendékei gyászolják szeretett mesterüket. 1997-ben tagjai közé fogadta az amerikai színházrendezők társasága, tiszteletbeli professzora a londoni Guildhall School-nak. Tanított Cambridge-ben, Oxfordban és a Yale egyetemen. A torontói színiakadémia alapító professzora volt, ahol évente színészeket, rendezőket, dramaturgokat és formaművészeket oktatott. És szintén alapító rendezője, művészeti tanácsadója volt, a 20 éves torontói Soulpepper Színháznak, amely szakított az amerikai színházi szokásokkal, és európai jellegű repertoárszínházként, művészszínházként határozta meg magát.

Torontóban a legrangosabb színházi díjat, a Dora-díjat ő kapta meg a Három nővér rendezéséért, majd később a legjobb előadásért, amely Csehov Platonovja volt. Az Irish Times a legjobb rendezőnek járó díjat ítélte neki a dublini Vadkacsa-rendezéséért.

Marton László, Kossuth- és Jászai Díjas, Érdemes- és Kiváló Művészre emlékeztem itt.

Egy nagy művészre, korszakos színházi emberre, és iskolateremtő színészpedagógusra. Sorsom ajándéka, hogy ismerhettem őt, alkotótársa lehettem. Fájdalommal, és nagy tisztelettel hajtok fejet emléke előtt.

Hegedűs D. Géza