“Minden mondatnak, hangsúlynak és gesztusnak jelentősége van” – Fehér Balázs Benő Junior Príma Díjas

2019 október 08. kedd, 9:03

A Junior Prima Díjat 12. alkalommal osztotta ki a szakmai zsűri. A díjazottakkal kisfilmek is készültek.

Színészként végzett, de elsősorban rendezőként figyelt fel rá a szakma. Túláradó fantáziája, játékkedve, humora áthatja a munkáit, a művek alapos, elmélyült elemzése után magabiztosan és széles palettáról választ színházi nyelvet az adott feladathoz.

1990-ben született Hódmezővásárhelyen. Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályába járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol 2014-ben vehette át színészdiplomáját.

„Zsótér-tanítványként én is rengeteget foglalkozom a nyelvvel. Minden mondatnak, hangsúlynak és gesztusnak jelentősége van. Azt az igényt próbálom felkelteni a színészekben, hogy ezekre figyeljenek. Az agyuk dolgozzon, mert az jó eséllyel beindítja a lelküket és a szexust.”

A Bűn és bűnhődés című regény terelte a rendezés felé még az egyetem alatt, a végeredmény pedig az utóbbi évek egyik legizgalmasabb színházi kísérlete lett, amit egyszerre mindig csak egy, az előadásban részt is vevő nézőnek adtak elő estéről estére. A munka során elengedhetetlen alkotótársa volt Fekete Ádám dramaturg

Mer és tud szokatlan és bátor képzettársításokban gondolkodni a színpadon. Akár Dosztojevszkij (Jurányi Ház, Radnóti Színház), akár Lessing (Katona József Színház) vagy Feydeau (Móricz Zsigmond Színház) műveihez nyúlt, mindig friss, szellemes, okos színrevitelekkel rukkolt elő.

Rendszeresen láthatjuk színpadon az Átriumban (Az Őrült Nők Ketrece, 12 dühös ember, Egy, kettő, három), és már az Orlai Produkciós Irodánál is két előadást jegyez rendezőként. A fura című produkció a mostani huszonévesek világlátását jeleníti meg rafinált módon, míg a Mi és Ők esetében elsősorban az ő egyéni látásmódja mutatkozik meg, ahogy eszköztelenül, stilizálva képes drámai helyzeteket feldolgozni, emberközelivé tenni.

A sokoldalú fiatal alkotó a színház mellett a zene szeretetének is hódol, néhány éve dobosként lép fel a BEKVART színészzenekarral. Kíváncsisága, útkeresése, szakmája iránti rajongása figyelemre méltó, az évad már most sok feladatot tartogat számára

Jelenleg Budapest és Nyíregyháza között ingázik, utóbbi helyen a Mesél a bécsi erdő bemutatójára készül a Móricz Zsigmond Színház művészeivel. Ezt követően a Budaörsi Latinovits Színházban viszi színre Brecht Koldusoperáját, majd Marosvásárhelyen rendez, végül pedig a Fészekben állítja színpadra a Tonio Krögert, amelynek a jövő nyár folyamán indulnak a próbái.