“Még mindig örömet okoz játszani” – Hegyi Barbara válaszolt

2019 október 12. szombat, 9:04

A londoni lakosztály bemutatójáról, a közönségtalálkozók fontosságáról és szakácskönyveiről is beszélt Hegyi Barbara a 061.hu-nak.

A 061.hu cikkéből:

Nemrég mutatták be a Spirit Színházban Neil Simon A londoni lakosztály című darabját. Nem ez az első Simon-mű, amiben Hegyi Barbara játszik. “Neil Simonnak csodálatos élet-, ember- és karakterismerete van, és ami ennek a műnek az erőssége, hogy amellett, hogy egy könnyed társalgási darab, van egy, a vígjátékhoz nem passzoló, mélyebb, analitikusabb rétege is. Négy szálon futnak az események, az egészet egy londoni lakosztály köti össze: különféle emberek érkeznek ide, az ő történeteiket ismerhetjük meg. Az egyik történetben egy lányával érkező mamát alakítok, a másikban pedig egy házaspár egyik tagját, akik a wimbledoni teniszmeccset jöttek megnézni, és elvesztették a jegyeiket” – mesélte a színésznő.

Hegyi Barbara /Fotó: Spirit Színház

Arra a felvetésre, hogy miért él a tévhit sokakban, hogy egy vígjátékot könnyebb eljátszani, mint egy drámát, Hegyi Barbara így válaszolt: “Azért mert ők jobban szórakoznak, és azt gondolják, hogy ez biztosan nekünk is könnyebb. De, hogy egy vígjáték színvonalas legyen és jól működjön, az nagyon sok munka. Sok mindenen múlik, hogy jó lesz-e egy darab, vagy sem: hogy ki rendezi, kikkel játszom. Egy előadásról nem, inkább a próbafolyamatokról szoktunk így beszélni, hogy nehéz vagy élvezetes volt-e. A vígjátékoknál fontos a jó ízlés, Neil Simon ebből a szempontból is kiemelkedő, kiváló életismerettel rendelkező szerző volt. Itt játsszuk, a Spirit Színházban az Ölelj át! című Simon-darabot is, és volt egy nyári bemutatóm, a Különterem, ez is egy Neil Simon mű. Erre Ungvári Tamás (mindkét darabot ő fordította) hívta fel Perjés János alapító-tulajdonos figyelmét, akkor ígéretet is tett rá a színház, hogy színre viszi. Sajnos, Ungvári Tamás már nem élhette meg a bemutatót.”

Több mint húsz éve a Vígszínház társulatának a tagja, a Víg kamaraszínházában, a Pesti Színházban és a Spirit Színházban is játszik. “Mivel a Vígszínház tagja vagyok, ez az alap, ott van egységnyi előadásom, mindig változó, hogy mennyi, és ennek függvényében vállalok munkákat a többi színházban. Nekem még mindig örömet okoz játszani. Valamikor ez elmúlik az emberből, de nálam még tart. Szeretem, hogy különböző nagyságú színházi terekben játszhatok olyan kollégákkal, akikkel egyébként nem találkoznék” – árulta el Hegyi Barbara.

A teljes interjú itt olvasható.