“Ami kamaszként zavart, ma már jólesik” – Puskás Dávid mesélt Básti Juliról

2019 október 23. szerda, 7:16

Egy ünnepelt színésznő és egy sztárrendező gyerekeként születni, nos, azt gondolhatnánk, biztos recept az elhanyagoltságra. Puskás Dávid mégis egy rendkívül színes gyermekkorról mesél, aminek során nem szenvedett hiányt semmiben. Szegő András kérdezte a Nők Lapjának. Lapszemle.

A felvetésre, miszerint édesanyja, Básti Juli viszonya rendre másmilyen a saját édesapjával, a dühös haragtól kezdve az engesztelő megértésig nagyon sokféle, Puskás Dávid elmondta: “Úgy tűnik, idővel helyükre kerülnek a dolgok, elcsendesülnek a viharok. Ha egyébként rendben van az élet, könnyebb a megértés, a megbocsátás. Az biztos, hogy ő, dacára annak, hogy elfoglalt színésznő, nagyon ügyelt arra, hogy mi ne szenvedjünk hiányt semmiben. Hogy szeretetből, törődésből, odafigyelésből mindig elég jusson nekünk, hogy mindig bátorítson bennünket, hogy hozzá mindig fordulhatunk. Bármilyen hülyeséget is követtünk el – márpedig nagyon igyekeztünk -, mindig megbocsátott. Bár időközben felnőttünk, a mai napig félt minket, aggódik értünk, sokféle módon érezteti velünk a szeretetét.”

Básti Juli és Puskás Dávod

Annak kapcsán, hogy egy szülő százéves korában is meg van győződve róla, hogy az ő nyolcvanéves gyermeke meggondolatlan hebrencs, és vigyázni kell rá, úgy fogalmazott: “Szerencsére az anyánk még nem százéves. Bár tapasztaljuk, hogy aggódik értünk, vigyázna ránk, mintha még mindig gyerekek volnánk: “Vegyél sálat!”, “Vigyázz az úton!”, “Este hűvös lesz!” -, arra is ügyel, hogy az aggodalmaskodásával ne legyen a terhünkre. Érdekes egyébként, ami tizenévesen, kamaszként zavaró volt, ma kifejezetten jólesik.”

Arról is beszélt, hogy számára Básti Juli mindkét szerepben, anyaként és művészként is hiteles. “Otthon nem egy sztár él velünk, és készít kaját, hanem a mamánk. Ugyanakkor a színpadon száz százalékosan a feladatára összpontosít, az érdekli, hogy miként tudja tökéletesen megoldani a szerepét. Én azért olyankor is úgy szoktam neki szurkolni, hogy hajrá, mama!”

A kérdésre, a mamája hogyan fogadta, amikor megtudta, hogy szintén színésznek készül, Puskás Dávid azt válaszolta: “Hát, nem tapsikolt örömében. Próbálta elmagyarázni, hogy még a legjobbak számára is mennyi kiszolgáltatottságot jelent ez a pálya, hogy mennyi szerencse szükséges ahhoz, hogy meglássák a tehetséged, hogy lehetőséget kapj, hogy eljátszhasd azokat a szerepeket, amelyekre alkalmas vagy, hogy a rendezők, igazgatók hányszor alázzák meg az embert, és hogy félt engem, ha nem is azért, hogy összetörök majd, hanem hogy képes leszek-e fejet hajtani a megalázó helyzetekben. (…) A Színház- és Filmművészeti Egyetemre nem vettek fel, de legalább megpróbáltam. Az, hogy a szüleim segítségével készülhettem, számomra igazi iskola volt.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

(2019.10.09 – 28,29,30. oldal)