Fodor Tamás: “Egy idő után végleg visszataláltam a színházhoz”

2019 november 01. péntek, 7:45

Fodor Tamás a Klubrádió Szabadság, elvtársak! című sorozatában beszélt rendszerváltó élményeiről.

1986-ban szerződött Szolnokra, a következő évtől 1990-ig főrendezőként is dolfozik. “Az első nagy szakasz Székely Gábor nevéhez fűződik, de előtte Pál Istvánék is próbálkoztak az avantgárddal. Ez szörnyen nehéz egy megyeszékhelyen, ahol a színház leginkább egy áruházhoz hasonlít, amiben minden kapható. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell jó minőségű árut adni. Vittem magammal a Stúdió K tagjait, előre megmondtam Schwajda György igazgatónak, hogy az együttes nélkül nem megyek sehova. Schwajda állítólag többször megvédett engem, utólag elmondta, hogy miattam gyakran látogatták a pártbizottságból meg a belügyből is, mert akkor már fekete báránynak számítottam. Így volt vagy sem, nem tudom, az emberek utólag átszínezik a történelmet, és Schwajda ezt akkor mesélte, amikor az első Orbán-kormány idején Ascher Tamást és engem rá akart venni, hogy menjünk át hozzá az általa épített Nemzeti Színházba. De egyikünk sem vállalta. Akkor a szakmában nagy ellenállás volt az új színházzal szemben, amelyet a korábban kijelölt Deák tér helyett Orbánék dafke máshol húztak fel, Schwajda együttműködésével” – mondta Fodor Tamás.

Fodor Tamás / Fotó: Németh Sz. Péter / Fidelio


Arra a kérdésre, hogy miért számított fekete báránynak, a művész így válaszolt: “1967-ben ismerkedtem meg azzal a baloldali költőtársasággal, amely megkülönböztetetten figyelt a társadalom alján élőkre. Ők vettek részt az Első ének című antológiában: Pass Lajos, aki sokáig a barátom volt, Sipos Áron, aki mostanában producer, de odatartozott Baka István is meg a filozófus Martin Endre vagy Halmos Ferenc szociológus. Két előadóestet is összeállítottam a műveikből, a másodikat szerencsésen be is tiltották. 1970 táján volt az a híres esemény, amikor Haraszti Miklós és Dalos György éhségsztrájkot kezdeményezett azért, hogy a hatóságok kénytelenek legyenek erre reagálni, és világos legyen: nincs szabad nyilvánosság. Rendőrhatósági figyelmeztetésben részesültek. Ilyen akkor már nekem is volt. Egyébként ebben az ügyben aláírásokat is gyűjtöttek, Ruttkai Éva és Latinovits is aláírta.”

Fodor Tamás arról is mesélt, hogyan kezelte a Stúdio K-t (korábbi nevén Orfeo) a hivatalos színházi világ. “Molnár Gál Péter például, a Népszabadság rettegett kritikusa, aki ügynökként a színházi emberekről gyártott jelentéseket, 1978 elején segített legalizálni az együttest legalább a Népszabadságban. Vitányi Iván pedig több levelet is írt a Központi Bizottságnak, hogy hagyjanak minket békén. Ezek a levelek most kerültek elő. Hat évvel korábban ugyanis a Magyar Ifjúság (amely elvben a KISZ hetilapja volt, de a belügy erősen kontroll alatt tartotta), amikor a párt nekilátott az értelmiség megregulázásának, kampányt indított ellenünk. Leadtak ‘olvasói’ leveleket is rólunk, amelyekre aztán további cikkekben erősítettek rá. Az ÉS-ben Varjas Endre megpróbált védeni minket, de hiába” – emlékezett a társulat vezetője.

A kérdésre, hogyan lett belőle SZDSZ-képviselő a parlamentben, azt felelte:
“1989-ben történt, hogy segíteni akartam a szolnoki szervezetnek, és felajánlottam, hogy autón Pestre viszem az aktivistáit. Harasztihoz tartottak. Mikor odaértünk, azt mondja a Haraszti, hát te meg mit csinálsz itt? Te nem sofőr vagy, hanem holnaptól a párt képviselőjelöltje. Haraszti így szokott beszélgetni. Elgondolkoztam a dolgon. Egy kicsit meg is ijedtem. (…) Mi voltunk az arcok. A pártnak kevés ismert embere volt, és kellett az előadóművészeti rutinunk is. Az más kérdés, hogy még a nyáron elkezdtem beletanulni a vízügybe is, hiszen Szolnok ennek volt a központja, de az olajbányászatból is felkészültem. (…) A korszaknak voltak nagyon kellemetlen és csúnya vonásai, ennek ellenére a nyolcvanas évek vége szép emléke az életemnek. Annak viszont örülök, hogy egy idő után végleg visszataláltam a színházhoz. Az az én igazi munkám.”

Az interjú meghallgatható a Klubrádió archívumában.

Forrás: 168 Óra