Hirtling István: “A Vígszínházat nem tudtam visszautasítani”

2019 november 07. csütörtök, 8:41

Hét év székesfehérvári tagság után az idei évadban szerződött a Vígszínház társulatához. A színészt a Deszkavízió kérdezte.

A Deszkavízió cikkéből:

“Nem volt ismeretlen számomra ez a hely és ahol a pályám során eddig játszottam, mindenütt otthonosan mozogtam, itt is jól érzem magam. Eszenyi Enikő tavaly előtt felhívott, hogy látva a fehérvári előadásaimat, szeretné, ha vendégszerepelnék a Vígszínházban, jelesül A vándorkutyában, én pedig örömmel mondtam igent a felkérésre. Nagyon inspiráló, jó munka volt. A bemutató után pedig ismét megkeresett, és megkérdezte, volna-e kedvem a társulathoz szerződni. Ezután sokáig nem is beszéltünk erről, és én sem törtem rajta a fejem, mivel Székesfehérváron nagyon jó dolgom volt, remek előadásokban játszhattam a hét évem alatt, mégis, amikor Enikő tavasszal újból rákérdezett, igent mondtam a szerződésre. A fehérvári társulat nagyon megértő volt, de a szemükben azt láttam, hogy nem szívesen engednek el, és én sem szívesem váltam el tőlük” – mesélte Hirtling István.

Hirtling István a Mágnás Miska próbáján / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

“A Vígszínházat viszont nem tudtam visszautasítani, olyan érzelmi szálak kötnek ide, amik más dimenzióba emelték ezt a váltást, nem csak arról volt szó, hogy mostantól ide jövök be dolgozni, és nem a Vörösmartyba. Mielőtt színész lettem, nézőként ide jártam a legtöbbet, és később azok az emberek lettek a barátaim az évek során, például Rudolf Péter, Kaszás Attila és Eszenyi Enikő, akik összeforrtak a Vígszínházzal. De persze nem sütkérezni jöttem, nem azért váltottam, hogy itt majd üldögélek a babérjaimon, velem fel lehet mosni a színpadot, állok elébe minden kihívásnak. Az a lelki teher viszont ott van rajtam, hogy Székesfehérváron sok embernek fáj, hogy elszerződtem” – mondta a színművész.

Arra a kérdésre, hogy izgatott volt-e az első nagyszínpadi, vígszínházi bemutatója, a Mágnás Miska előtt, Hirtling István így válaszolt: “Most már én is érzem, amit az idősebb kollégák mondtak, hogy minél hosszabb ideje vannak a pályán, annál nagyobb terhet cipelnek magukkal. A következő munkáért ugyanúgy meg kell küzdeni, nincsenek átörökíthető érdemek. Van persze kivétel, amikor a nézők hajlandóak mindent megbocsátani valakinek a korábbi sikereiért, de mindig nulláról kezdjük, és ez mindig felfokozott állapot. Azért külön nem izgulok, nem okoz plusz feszültséget, hogy most a Vígszínház nagyszínpadára lépek. Arra tréningezem magam, hogy a sok feladatot, amit rám szabnak, azt ki tudjam tölteni, ne lötyögjön rajtam a szerep. Mondtam Enikőnek, ha csak az egymondatos titkárt adja, én abból is főszerepet csinálok, és ugyanúgy fogok érte dolgozni.”

A teljes interjú itt olvasható.