“Magamat kell tanítanom” – Walters Lili válaszolt

2019 november 07. csütörtök, 7:47

A Drakulics elvtárs bemutatója kapcsán Walters Lilit kérdezte a cornandsoda.com.

A cornandsoda.com cikkéből:

“Nem látok rá teljesen a saját színészi munkám végeredményére, és arra, hogy milyen is vagyok. Nem jártam a Színművészeti színész szakára, ezért más az önismeretem, magamat kell tanítanom. Nincs egy olyan mesterem, akiben szakmailag megbízom, aki megmondaná nekem, hogyan csináljam. Ezért számomra az az evidencia, hogy magamból kell kitermelni figurát. Csak az ösztöneimre tudok hagyatkozni, magamat tudom ‘átvizsgálni’. Mária szerepében az önmagammal szembeni szigort, ‘megfeddést’ és maszkot fel kellett erősítenem. Amikor pedig nyegle, hülye, agresszív tinédzser voltam más szerepben, akkor azt húztam elő, mert az is vagyok. Mint minden ember, én is sokféle minden vagyok egyszerre, így a lehetőségek száma szinte végtelen, és ez a játék nagyon izgat. A legjobb ebben a játékban, hogy büntetlenül lazíthatom fel saját magam végtelen lehetőségeit” – mondta Walters Lili.

Walters Lili / Fotó: Piti Marcell/Megafilm

A színésznő nemrég Kemény Zsófi Tiszavirág és Bölömbika című darabját rendezte meg. “A szöveggel foglalkozva azt a rétegét szerettem meg a darabnak, amelyik az elhidegült, egymáshoz fonák módon kapcsolódó, saját egójuk összegereblyézésén dolgozó fiatalokról szól. A darab a szürreálissá torzított, fővárosi, értelmiségi fiatalok lélektelen ‘adok-veszekje’. Tét vesztettnek tűnő kapcsolatkezelés, és egyfajta cinikus magány jellemzi a darabot, és közben mégis a szerelemről beszél. Arról mesél, hogy a mi gyorsan pörgő életünk, napjaink, pillanataink és a messenger üzeneteink sűrűjében hogyan sodródnak mégis egymás mellé a fiatalok, és lényegében hogyan kapaszkodik szorosan össze két ember, akik elkísérik egymást egy szakaszon az életükben. Ez a folyamat az évszázadok során sem változott meg. Pontosnak éreztem Kemény Zsófi portréját erről, még ha én nem is mindig tudok gyakorlatban feloldódni a kortársaim élethelyzeteiben. Nem szeretem a játszmákat. Pontosabban más játszmákat szeretek” – fogalmazott.

A Színművészetin színházrendezőnek tanul, a színész szakra nem vették fel, miközben sorban kapja a filmes főszerepeket. “Ez nem egyedülálló jelenség. Tudnám sorolni a társaimat: Döbrösi Laura, Sztarenki Dóra, Jakab Júlia. Ezen most már túl kell lendülnöm. Azzal, hogy a Színműre járok, belelátok abba, hogy a színészeket hogyan oktatják, milyen szempontok szerint választják ki őket, és mi történik velük a képzés alatt. Érteni vélem azokat a szempontokat, amelyeket a tanárok figyelembe vesznek. Értem azt a rendszert, amelybe becsatornázzák a fiatalokat. És azt hiszem értem, hogy miért nem vettek fel, de nem akarom rosszul érezni magam miatta. Valahol mindig lesz egy kis kavics a szívemben, de nem azért, mert nem vettek fel, hanem mert nincs meg a lehetőségem az öt éves színészi képzésre. Öt igazán komoly és fókuszált év, amikor ‘kalapáccsal’ verik beléd a szakmát, és folyamatosan nyüstölöd és széthajtod magad, ahol megtanulsz beszélni, mozogni, megtapasztalod a tested határait és erejét. Ez most már így van jól, nem tudom, mit lett volna, ha… Lehet, hogy máshogy alakulok. Ezt el kell engednem, és inkább azt próbálom keresni, felfedezni, hogy mi az a pályamodell, ami nekem való, és hogyan tudok ebben a korszakban értelmesen dolgozni” – hangsúlyozta Walters Lili.

A teljes interjú itt olvasható.