“A színház 24 órás műszak” – Kovács Krisztián válaszolt

2019 november 08. péntek, 7:51

Kezdőként a Bárka Színház tagja volt, ahol ruhatáraztak, takarítottak, jegyet szedtek, statisztáltak. Kovács Krisztiánt a szinhaz.net kérdezte.

A szinhaz.net cikkéből:

Arra a felvetésre, hogy tényleg létezik-e a kissé őrült, elvarázsolt figurák skatulyája, Kovács Krisztián elmondta: “Igen, ezekben a szerepekben vastagon benne vagyok én is, de a skatulyát én osztottam saját magamra. Viszont most talán elkezdtem egy kicsit kilépni: például a nyomozóval, akit Háy János darabjában (A lány, aki hozott lélekből dolgozott) játszom. Ez a skatulya biztos abból is fakad, hogy különbözni akartam mindig is, nekem ez a névjegyem. Egy kicsit olyan, mintha mindenen kívül lennék. Bár ez nem teljesen igaz, mert azért nem véletlenül vagyok a Nézőművészeti Kft. tagja, tudom, mit jelent tartozni valahova. És tényleg minden kritikai dicséretnél többet ér, amikor azt mondja egy néző A kutya különös esete az éjszakában után, hogy ő azt hitte, én tényleg autista vagyok.”

Kovács Krisztián

Kovács Krisztián már a főiskolán is kívülállónak érezte magát. “Én voltam a legidősebb, hatodszorra vettek fel. Azt éreztem, hogy nem értenek, mert nem tudom jól kommunikálni magamat, és ezért egyedül vagyok hagyva. Akkoriban erre dührohamokkal reagáltam. Mintha a többiek nem érzékelnék azt, ami bennem van. Ez valószínűleg azért is van így, mert én lassan, lépésről lépésre nyílok meg, formálok meg figurákat, ahogy a köröm vagy a hajszál nő. A mai világ pedig nem kedvez ennek a lassúságnak. A főiskola első két évébe majdnem beledöglöttem, reggel tíztől éjfélig ott voltam. Azt gondoltam, hogy ha már végre bekerültem, akkor nyomni kell. Másodéves voltam, amikor terhes lett a gyerekeim anyukája, és onnantól azután egészen más perspektívában láttam mindent. Utolsó évben lemondtam a vígszínházi gyakorlatot, Marton László még egy szereppel is megkínált, de azt sem vállaltam el. Valahogy kiábrándultam” – emlékezett a színész.

“1997 és 2001 között a Bárka Színházban kezdőként ott lenni hatalmas élmény volt, rengeteget tanultam a színházról: ruhatáraztunk, takarítottunk, jegyet szedtünk, statisztáltunk. Akkoriban jöttem rá, hogy a színház 24 órás műszak. Ezért nem mentem el később vidékre sem. Megint csak az volt bennem, hogy ha leszerződöm, akkor állandóan ott leszek, nem fogom látni a gyerekeimet, a végén még becsavarodok, és valami hülyeséget csinálok. Meg viccesnek és kicsit méltatlannak éreztem, amikor egy vidéki színház igazgatója másik két osztálytársammal együtt hármunkra azt mondta, hogy ‘pedig ez egy ilyen hármas csomag lett volna’, miután láthatóan elbizonytalanodtam a kérdésére, hogy odaszerződöm-e. Volt egy ilyen belső hang bennem, hogy ezt nem szabad. Persze sokan mondták, hogy honnan tudom, ha ki se próbálom. De szerintem vannak dolgok, amiket ki se kell próbálni. Egyre inkább azt érzem, hogy sokkal többet ad hozzám, ha néha csak szemlélődöm. Persze a színészet, a színházcsinálás egy sokkal aktívabb valami, de nekem nem megy ez a teperés” – fogalmazott Kovács Krisztián.

A teljes interjú itt olvasható.