Hód Adrienn: “A testben nincsen semmi szégyellnivaló”

2019 november 11. hétfő, 10:04

2007-ben alapította a Hodworks társulatot . Szabadúszó alkotókkal dolgozik, előadásaik középpontjában a minden színházi eszköztől megszabadított test áll. Hód Adriennt a humenonline.hu kérdezte.

A humenonline.hu kérdezte:

“Kilenc éves koromban kezdtem el táncolni, vidéken, amatőr balettcsoportban. Soha nem készültem táncosnak és koreográfusnak sem. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy felvételiztem 1993-ban a Budapest Tánciskolába, ahova felvettek – innen indult minden. Azért megyek ennyire vissza az időben, mert ennek az iskolának nagy szerepe van abban, hogy ma mivel és hogyan foglalkozom. Itt ugyanis egyenlő arányban tartottak órákat ismert táncok, stílusok jegyében, és épültek a foglalkozások saját, kreatív munkára. A legelejétől kezdve arról szólt a képzés, hogy a táncos lét nem csupán alkalmazott szerepkör. A kortárs táncban az, hogy a táncos gondolkodó, kreatív személyiség, ma már evidencia. A táncosok mint alkotótársak vesznek részt a kreációkban, gondolataik, személyiségük, saját érdeklődési körük része az alkotófolyamatnak. Az együttes stílusát, formanyelvét a koreográfussal közösen hozzák létre. Sok helyen már meg is szűnt az egyszemélyes vezetés, sokan dolgoznak kollektívában. A mi együttesünk a kettő között helyezkedik el” – mondta Hód Adrienn.

Fotó: ujbuda.hu

A színpadi meztelenséggel kapcsolatban az alkotó elmondta: “Szerintem a testben nincsen semmi szégyellnivaló, és eddigi tudásom szerint nem vagyok hajlandó szégyenkezni miatta. Sőt, számomra elképesztő és csodás minden gazdagságával, részletével együtt. Ami problémát jelenthet, az az, hogy meg kell tapasztalni, milyen az, amikor meztelenül mozogsz. Ilyenkor mások az érzékelések, ezért a táncosok a próbateremben is ruha nélkül dolgoznak. Technikailag szembe kell nézni nehézségekkel, például, hogy az izzadságtól máshogy tapad a linóleum.

Arra a kérdésre, hogy a nézők esetében mit érzékelnek ebben a kérdésben, Hód Adrienn így válaszolt: “Erősen kultúrafüggő. Skandináv területen nem jelent problémát, ott a színház előtt az utcán, óriáskivetítőn is futhatnak jelenetek, és ötéves gyereket is behoznak egy előadásra. Hazai viszonylatban azért nehéz erre pontos választ adni, mert ahol játszunk, a Trafóban vagy a MU Színházban, ott ilyesmire is nyitott közönség vált jegyet az előadásainkra. Nem találkozunk szélsőséges gondolkodással, ennél biztonságosabb közegben dolgozunk. Mindeközben én hiszek az emberekben. Debrecenben, a MODEM-ben is játszottuk a Pirkad előadást, senkit nem ismertünk a közönségből, és abszolút befogadó volt a közeg. Egyébként lehet, hogy 3-5 percig érdekes a meztelenség, bizonytalankodnak, hogy hova szabad nézni és hova nem, de utána a gondolatiság annyira felülírja ezt a zavart, hogy egy idő után másra kezdenek figyelni. Előadtuk már Albániában is a darabot, ami teljesen más kultúrkör, tapintható is volt a különbség. Sokkal több férfi néző ült be rá, nők és párok szinte alig. Nagy dolog, hogy a szervezők bevállalták a műsort. Előadás alatt mentek ki a színházból a nézők, és szóltak másoknak, hogy jöjjenek be, mert ilyet még nem láttak: a színpadon meztelenül ugrálnak az emberek.”

A teljes interjú itt olvasható.