Szávai Viktória: “Idő kellett, hogy szinkronba kerüljek saját magammal”

2019 november 19. kedd, 8:12

Ascher Tamás azt mondta neki az egyetemen, hogy negyvenévesen fog szinkronba kerülni önmagával, de nem hagyta, hogy ez a mondat összetörje. Szávai Viktóriát a filmtett.ro kérdezte.

A kultura.hu cikkéből:

“Soha nem nézegettem magam a tükörben anyukám magas sarkú cipőjében, de a szereplés nagyon pici korom óta része volt az életemnek. Tízévesen színdarabot írtam a görög istenekről, amit bemutattunk az osztálytársaimmal. Nem az volt a fontos, hogy szerepeljek, hanem hogy kifejezzem magam valamilyen kreatív tevékenységgel. Aztán később, az egyik szentesi drámaórán, amikor színpadra állítottunk egy jelenetet az Antonius és Kleopátrából, volt egy mély felismerésem. Megtapasztaltam, milyen az, amikor kiállok a színpadra, és én már nem én vagyok. Ez eléggé éles, meghatározó élmény volt ahhoz, hogy elgondolkozzam, mi dolgom van a színészettel” – mesélte Szávai Viktória.

Szávai Viktória / Fotó: Éder Vera

“18 évesen vettek fel a Színművészetire, én voltam a legfiatalabb az osztályban, mégis a legöregebbnek éreztem magam. A pályám elején állandó konfliktusba kerültem saját magammal, mert érettebb voltam a naivaszerepeknél, amiket rám osztottak. Idő kellett, hogy szinkronba kerüljek saját magammal” – mondta a színésznő.

A fordulópont a 2012-es évad volt a Radnótiban. “Akkor találkoztam Mohácsi Jánossal, a Bolha a fülbe című darab során. Az egy olyan felszabadító próbaidőszak volt, hogy elkezdtem jól érezni magam a bőrömben, és a Radnótiban is. Nagyobb biztonsággal, nem megfelelési kényszerből játszottam. Akkor dolgozott először vendégrendezőként a Radnótiban, és nem voltak prekoncepciói a társulatról. A Radnótiban úgy éreztem, hogy be vagyok szorítva a szép nő szerepkörbe, amihez nyilván van közöm alkatilag, de színészként ettől majd megfulladtam. Szerettem volna használni és megmutatni a szélsőségeimet, de erre kevés lehetőségem adódott. Mohácsi sem osztott rám nagyon más szerepet, mert készen kapta a darabot, mégis sokkal jobban érdekelték az amplitúdóim. Azt éreztem, hogy szeret, bízik bennem, és ettől szabadabban tudtam létezni a színpadon” – emlékezett Szávai Viktória.

A teljes interjú itt olvasható.