Hegymegi Máté: “Bátrabban, helyenként szélsőségesebben merek fogalmazni”

2019 november 23. szombat, 7:40

Három fiatal rendezőtársával összefogva megalapították a Narratívát, amely új csatornákon szeretne eljutni a nézőkhöz és új színházi közösségben gondolkodik. Hegymegi Mátét a 168 Óra kérdezte.

A 168 Óra cikkéből:

“Korábban én is, ahogy, gondolom, a legtöbb pályakezdő rendező, a közönségnek, a szakmának is bizonyítani akartam. Mindig próbáltam ezt azért az egészséges határon tartani, de egy ideje, különösen ennél a munkánál, a bizonyítási kényszer már jóval kevésbé volt előtérben. Bátrabban, helyenként szélsőségesebben merek fogalmazni. Nem akartam direkt módon provokálni, és nem is volt rá szükség, mert maga a darab is annyira nyers és radikálisan szókimondó, elég erős gesztusokat használ” – mondta a rendező a MOLIÈRE – the passion című előadásról, amelynek bemutatóját 30. születésnapján tartották a Radnóti Színházban.

Hegymegi Máté a MOLIÈRE – the passion olvasópróbáján a Radnóti Színházban / Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Azzal kapcsolatban, hogy a szöveg tele van obszcén, trágár fordulatokkal, amit a verses forma ironikusan ellenpontoz, az alkotó így fogalmazott: “A színház mindig is igyekszik tabukat és konvenciókat borítani. Azt túlzásnak tartom, hogy az előadásunk tele lenne obszcenitással, bár él vele bőven, de csak ott, ahol ennek helye van. Nagyon figyeltünk arra, hogy ez ne tűnjön öncélúnak, de persze van és lesz, akit ez zavarhat. A főszereplő, Pál Andris mindössze kétszer meztelen az előadásban, de sohasem látjuk szemből, takarás nélkül. Ez ma majdhogynem finomkodásnak tűnik ahhoz képest, ahol például a független vagy a táncszínház tart. Nem is beszélve a német színházról. Az eredeti darabban sokkal több obszcén helyzet és testiség volt, sok helyen visszavettünk belőle. Természetesen nem célunk a nézők bizalmát elveszteni, de a határokat ez az anyag feszegeti.”

Három rendezőtársával – Kovács D. Dániellel, Pass Andreával és Szenteczki Zitával – megalapították a Narratíva független színházi közösséget. “Danival öt éve társulatépítésen gondolkozunk. Másfél éve arra jutottunk, hogy ezt többen még izgalmasabb lenne csinálni. Mi négyen eddig is sokat néztük egymás munkáit, elmondtuk a véleményünket. Ezért elkezdtünk azon gondolkodni, mi lenne, ha folyamatosan jelen lennénk egymás munkáját segítve. Sokan azt mondták nekünk, hogy várjunk még, mert a finanszírozás évről évre romlik, talán idén a legrosszabb. De bennünk megvan az elhatározás, az indulat és az irány, amivel egy társulatot el lehet indítani, ha nagyon kevés anyagi fedezettel, akkor is. Nem akarunk várni a lehetőségekre, hanem elé akartunk menni. Ha igaz, hogy évről évre rosszabb a helyzet, akkor most a legjobb, hiszen jövőre még rosszabb lesz” – jegyezte meg Hegymegi Máté.

A teljes interjú a 168 Órában olvasható.