Kentaur: “Számomra a reneszánsz ember gondolkodás- és alkotásmódja a helyes”

2019 november 25. hétfő, 8:06

A tehetség sokoldalúságáról, a magány pusztító erejéről és az inspiratív, féléber “álomállapotról” is beszélt a tervező a mediapiac.com-nak.

A mediapiac.com cikkéből:

“Akik korábban csak festészettel, fotóművészettel vagy bármilyen ‘klasszikus’ képzőművészettel foglalkoztak, mára elkezdték szélesebbre nyitni a skálát, egyre több médium keveredik egy alkotásban, alkotási folyamatban. Egyszerre sok és sokféle impulzus ér minket, amit egy alkotónak szinte kötelessége befogadnia. Ezt a világ is megköveteli, amely egyre inkább olyan, mint egy nagy szabadtéri online színház vagy show-műsor. A művészetek közti határok kezdenek elmosódni” – mondta Kentaur.

Fotó: Sárközy Marianna

Arra a kérdésre, hogy a tehetség sokoldalú-e, az alkotó így válaszolt: “Számomra a reneszánsz ember gondolkodás- és alkotásmódja a helyes. Nem hiszek a szakbarbarizmusban. A világ az online világon, a közösségi médiumokon keresztül állandó brainstormingban van. Ugyanúgy látom felbukkanni régebbi ötleteimet más munkájában a világ bármely táján, mint ahogy a hazai kollégáim ötleteit, anyagait idegen oldalakon, és egyre kevésbé lehet visszakövetni, ki alkotott meg elsőként egy művet. Ez újfajta hozzáállást követel.”

Az interjúban arról is beszélt, hogy a magány mennyire meghatározó eleme a festményeinek. “A festészet magányos műfaj. Amikor befejeztem a főiskolát, majdnem teljesen kiléptem a képzőművészet világából is, mert annyira depresszívvé tett a műtermi alkotás magánya. Előtte még ha nem is együttesen, de egy légtérben alkottunk, egy közösséghez tartoztunk, aztán végigcsináltam két ösztöndíjat, a Derkovitsot és a Ludwigot Aachenben, majd azt vettem észre, hogy egyedül vagyok a műtermemben. Éreztem, ha így marad, ecsettel vágom fel az ereimet. Nem az volt a baj, hogy a saját démonaimmal voltam összezárva, hiszen szerintem a festészet ezek vagy mások démonainak leképezéséről szól” – hangsúlyozta Kentaur.

Arra a kérdésre, hogyan őrzi meg kreativitását, miközben számtalan dologhoz kell alkalmazkodnia, így válaszolt: “Ha szerencsém van, a rendező rám bízza a megoldást. Van, aki halálpontosan tudja, mit szeretne viszontlátni, ilyen esetben rá kell segíteni, hogy belevidd a saját víziód, szakmai tudásod. Mi értelme van a Sixtus-kápolna freskóinak, ha nem látod, hogy Michelangelo festette? Bár megrendelésre dolgozom, a tereket, a jelmezeket én fogalmazom meg, nekem van a legközelebbi kapcsolatom a szereplőkkel, hiszen a színész és a szerep karakterének találkoznia kell a jelmezben. Jól megtervezett jelmeznél minden egyes első öltözéses próba maga a felszabadulás. Akkor, ott mindig megnyílik az előadás. Ezt teszi a jó díszlet is.”

A teljes interjú itt olvasható.