Upor Lászlót jelöli rektornak a Színművészeti Egyetem

2019 december 01. vasárnap, 15:58

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa pénteken Upor László rektor-helyettest jelölte az egyetem vezetőjének – számolt be a HVG.

Upor László dramaturg, jelenlegi rektorhelyettes és Bagossy László rendező, a Színházi Intézet vezetője szállt ringbe a patinás intézmény vezetésért. Az egyetem szenátusa a pénteki két körös szavazás eredményeként Upor Lászlót jelölte a rektori székbe.

Korábban az egyetemek maguk döntöttek saját vezetőjükről, ma ez másként van. A döntést a szakminiszter ajánlásra hozza meg a köztársasi elnök, de ennek során figyelembe kell venni a szenátusi döntést.

Upor László először matematikusként, majd dramaturgként diplomázott, azóta több mint 50 drámát fordított magyarra. Harminc éve tanít egyetemen, 2017 óta oktatási rektorhelyettesként dolgozik az intézmény vezetésében, tavasz óta a rektori feladatokat is ellátja.

Fotó: SZFE

Részlet egy korábbi (2012-es interjúnkból) Upor Lászlóval:

Tanítasz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, tehát a honlapon is szerepelsz. Azt írod magadról: „dramaturg voltam/vagyok/leszek, bármi mást csináljak is helyette/mellette”. Ezt miért hangsúlyozod?

Upor László: Azért, mert minden munkámban dramaturgként veszek részt: a műfordításban, a tanításban, az írásban is. Mélyen meghatározó, ha az ember – szerencsés esetben – ritmus-, stílus- és tónus-érzékeny, hogy jól szerkeszt, és a többi.

Mindig ’dramaturg’ voltál?

Upor László: Egyszercsak kiderült számomra, hogy az vagyok. Addig egyrészt matematikus voltam, másrészt lánglelkű avantgárd amatőr rendező. Idővel nagy keservek árán megértettem, hogy eggyel hátrébb kéne lépnem, hogy inkább az az ember volnék, aki nem élet-halál ura, végső soron nem dönt semmiben, viszont baromira vannak elképzelései, ezekért harcol, de nem tűzön-vízen át. Rájöttem, hogy ennek neve is van: úgy hívják, dramaturg.

Mikor ért ez a felismerés?

Upor László: Egyrészt egy kimerítő, hajnali próba vége felé, tőlem szokatlan módon kiabálni kezdtem, mire az összes színészem angyalként kezdett dolgozni, sőt az egyikük megjegyezte, hogy néha kéne kiabálnom. Én pedig azt mondtam magamban: ajaj! Na, itt indult el… Aztán egy barátom megkért, hogy dolgozzam a produkciójában dramaturgként, így aztán kénytelen voltam rájönni, ez mit jelent általában. és számomra mit jelenthet. Rögtön utána felvételiztem a Színművészetire, méghozzá úgy, hogy az első fordulóról el kellett rohannom, hogy elérjek egy Rómába tartó vonatot, ugyanis az említett előadás bekerült egy egyetemi fesztiválra. Viccesen alakult…

Lőkös Ildikó nemrég úgy fogalmazott, egy dramaturgnak kicsit rendezőnek is kell lennie…

Upor László: Kemény döntéseket kell hoznia, csak éppen nincs hatalma. Akkor látszik, ha hibázik. Még soha nem hallottad, hogy a néző a színházból kijövet elismerően csettintett volna: „Hú, de jó dramaturgja volt ennek az előadásnak!” De olyat már hallottál, hogy „Hol a francba’ volt a dramaturg?”. Bűnbaknak jó, de döntéshozónak nem – ez egyszerre frusztráló és kényelmes. Nem tudod pontosan meghatározni, hogy mit csinál, de észreveszed, hogy mindenbe beleszól egy picit. Konyhanyelven kell tudnia íróul, rendezőül meg koreográfusul, talán még egy kicsit színészül is, de egyik nyelvet sem kell perfektül beszélnie.

Csak a külföldit… De neked ez nem okozhatott gondot, hiszen azt írod az egyetemi adatlapodon, hogy “a másik ‘fő vonal’ a kortárs világdráma fordítása, kötetekbe szerkesztése”.

U. L.: A magam örömére kezdtem el fordítani 1984 elején – éppenséggel az 1984 című regényt, amit arról a bizonyos római útról hoztam magammal; innen nézve ez így kerek. Emlékszem, a buszon úgy próbáltam olvasni, hogy mindenki lássa a nagybetűs címet a borítón. Ez akkoriban vagánynak számított, bár nem volt veszélyes. Szóval korán rákaptam arra, hogy szövegekkel szöszöljek. Másodévesen tudatosult bennem, hogy ezt jó csinálni, meg jól is megy. Óriási mázli, hogy erre ráéreztem, mert ha valaki – nagy-nagy idézőjelben – „csak” dramaturg, az annyira frusztráló helyzet, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt orosztanárnak lenni egy gimnáziumban.

Miért?

U. L.: Egyrészt azért, mert kevés rendező ismeri fel, hogy a tanácsainkra szüksége van. Másrészt azért, mert sokaknak nem tetszik, hogy mi némiképp kívülállók vagyunk, ezért könnyebben észreveszünk dolgokat. Sokszor fordult elő, hogy javasoltam valamit, amit a többiek nem hallottak meg (mármint: nem hallottak meg igazán), de idővel eljutottak az én következtetésemig. Az ilyesmiért aztán meglehetősen tudnak utálni, mondván: „könnyű neked, nem a te izzadságod és véred folyik”. Jó.. nem feltétlenül mondják… A dramaturg meghatározása mindig nehéz. Két éve, egy próbán a rendező fülébe súgtam az én definícióm: „A dramaturg az, aki már tegnap megmondta”. Ő helyeselt is. A dramaturg valójában csak a befolyásán keresztül van jelen a produkcióban. Annyira hat, amennyire pszichiáterként, óvónéniként, barátként, szerelmesként, okostojásként, professzorként, tanácsadóként, felügyelőként alakítani tud a másik elképzelésein.

Az óvónénire és a szerelmesre lennék kiváncsi.

U. L.: Nem mindenki alkalmas mindenre. (Nevet.)

Hiányzik a megbecsültség?

U. L.: Nem egyértelműen igen a válasz. Vannak taktikák, amelyek a dramaturgot láthatóbbá tennék, van, amitől a kritika esetleg jobban odafigyel ránk, de nem biztos, hogy ez mindig jó. Szerintem a dramaturg nem lóghat ki az előadásból, a munkánk lényegéhez van köze a láthatatlanságunknak. Az elismerésnél fontosabb, hogy a mindennapokban hasznosnak érezhessük magunkat. Ha egy kicsit is koloncnak tartanak minket, ez nem tud megvalósulni. Egyébként azt gondolom, hogy mentálisan jót tesz, több türelmet ad, egyensúlyba hoz, ha az embernek van másféle elfoglaltsága, ami csak a sajátja, egészségesebb, ha nem csak a másik ereibe próbál belefolyni, mert az rengeteg önfeladással jár.

Mielőtt találkoztunk, említetted, hogy rengeteg dolgod van, mindig fel kell adnod valamit a terveid közül. Mintha az egyensúly a munkában csak akkor tudna megvalósulni, ha túl sokat vállalsz…

U. L.: Hát, igen… De nem arról szól az egész életünk, hogy mindent szeretnénk, mindent begyűjtenénk, mint a kis hörcsögök, de ebbe a kevésbe, amink van, baromira nem fér bele minden? Ha üres a szánk, azért sírunk, mert éhesek vagyunk, ha meg úgy megtöltöttük a pofazacskónkat, hogy szétreped, akkor nyafogunk, milyen nehéz a hörcsög élete. Szeretnénk hegymászók meg könnyűbúvárok is lenni, de szeretnénk közben nagyokat enni, és azért csinálnunk kell olyat is, amit fel lehet majd vésni a sírkövünkre. Az ember nem könnyen tud megfelelni a saját elvárásainak. Vannak sztoikusok, akik képesek választani, szép lassan lépni, vannak türelmetlenek, akik kapkodnak, van, akire hol az egyik, hol a másik attitűd jellemző és van, aki az ellentmondásokba beleőrül. (…)

A teljes beszélgetést itt olvashatja.

Szerző: Tóth Berta

Forrás: Színház.org, hvg.hu