“A vívódás visz előre” – Rudolf Szonja válaszolt

2019 december 02. hétfő, 10:00

Színészcsaládba született, édesapja Rudolf Péter, édesanyja Nagy-Kálózy Eszter. A Színművészeti Egyetem ötödéves hallgatóját a sportportre.com kérdezte.

A sportportre.com cikkéből:

“Keresgéltem az utam, és sok mindent kipróbáltam. Hangszereket, focit, rg-t, hiphop-ot és aztán jött a vívás a Vasasban, amit nyolc évig versenyszerűen csináltam. Nagyon szerettem és nagyon sokat tanultam belőle. Legfőképpen alázatot, munkabírást és koncentráltságot, de volt valami hiányérzetem, amit akkor még nem annyira tudtam megfogalmazni, hogy mi. Az utolsó évek alatt, a vívás mellett megismerkedtem a kortárstánccal. Elkezdtem Pete Orsolya improvizációs óráira járni a Goliba (Angelus Iván iskolájába). Teljesen magával ragadott, imádtam csinálni. És akkor rájöttem, hogy én ebben a műfajban nem maradtam le semmiről, hogy akkor én még lehetek táncos, ami kislányként szintén szerettem volna lenni” – mesélte Rudolf Szonja.

Fotó: SZFE

Utolsó évét tölti a Színművészetin. “Először a Kroetz: Vadászat vizsgánk volt meghatározó számomra az egyetemen. Akkor kezdtem el megérkezni és elengedni a félelmeim egy részét. Ez amúgy elég érdekes, áltálában a második féléveim sikerültek jobban. Ami igazán meghatározó volt számomra idáig, az a Zsótér tanár úrral való találkozás. Ő rendezte meg az osztályunknak Pedro Calderon de la Barca: Az élet álom című darabját. Szerintem a világ egyik legszebb műve. Ez egy vizsgaelőadás volt. Azt hiszem többet már nem játsszuk, de még az is megeshet, hogy egyszer csak újra előkapjuk. Szinte mindenki több szerepet játszott benne. Nekem olyan szerencsém volt, hogy három különböző figurát is csinálhattam, köztük egy férfit” – mesélte a színésznő.

Arra a kérdésre, mennyire könnyű a színészi pályája Rudolf Szonjaként, így válaszolt: “Az egyetemen sohasem ért semmilyen megkülönböztetés ebből fakadóan. Azt hiszem ez ott elég természetes helyzetnek számít, és őszintén szólva az életben sem kaptam meg eddig. Ezek a bezzegek nagyjából elkerültek. Vagyis egyre emlékszem. Egyszer egy szteppcipő (azt hiszem az volt) visszavitelénél kaptam meg, hogy bezzeg Anyu ezekben milyen rendes volt, ő mindig visszahozta időben a dolgokat. Aztán megkérdeztem Anyát és ő tagadta, hogy ezekben bármikor is rendes lett volna. Mennyire nehéz Rudolf Szonjaként ebben a szakmában? Nehéz, de szerintem leginkább magam miatt, nem a szüleim miatt. Az én saját kis harcaim és félelmeim miatt, de tulajdonképpen ezek inspirálnak is. Ha ezek nem lennének, már lehet, hogy régen feladtam volna, de az, hogy mindig le akarom győzni a gátlásaimat, önmagamat, ez a vívódás visz előre. Persze a szüleim nélkül nem is lennék, az, aki, ez a folyton harcoló valaki, aki talán pont ettől tud érdekes lenni. Ráadásul én hivatalosan még el sem kezdtem a szakmát, a nagyja még hátra van, úgyhogy biztos lesznek még nehézségek…”

A teljes interjú itt olvasható.