Nagy Viktor: “Jó, ha a színészt időnként nélkülözik”

2019 december 03. kedd, 8:16

A Legszebb férfikor szereplői véndiákok, akik húszéves találkozójukra készülnek. A bemutatót december 14-én tartják a Thália Színházban, az Alan-t játszó Nagy Viktor a Deszkavízió kérdezte.

A Deszkavízió cikkéből:

“Annyira gyors a párbeszédek üteme, annyira egymásra épülnek benne a mondatok, hogy az egész olyan, mint egy cirkuszi mutatvány. Azt is mondhatom, hogy mi vagyunk a légtornászok, akiknek tökéletes ritmusérzékre van szükségük ahhoz, hogy el tudják kapni a partner kezét, jelen esetben végszavát. Ha valamelyikünk kihagy egy ütemet és nem időben szólal meg, akkor ez a kis baki végig görög az egész előadáson” – mondta Nagy Viktor.

Nagy Viktor / Fotó: Kultkikötő

A színész szerint másfajta figyelmet igényel ez a darab, mint egy dráma. “Egy Csehov-darabba befelér, ha az ember ‘dödörög’ beszéd közben, ha elmélázik picit miközben rakja össze a gondolatait. Jelen esetben, a Legszebb férfikorban ez nem megengedhető. Nagyon jelenidejűnek kell lenni. Hamvai Kornél, a színház irodalmi vezetője úgy fogalmazott, hogy ezek a szereplők bajban vannak, és ebből alakul ki az a teljesen felfokozott idegállapot, amelyben képesek egymásra dobálni mondatokat. Úgy beszélnek élő szóban mint mások chatelés közben. Elmondom a mondatot, a poént, és kész, mennem kell tovább, különben elsodornak a többiek” – mesélte a Thália Színház művésze.

20 évvel ezelőtt végzett a Színművészetin, és most egy olyan előadásban játszik, ahol a szereplők a húszéves osztálytalálkozójukat ünneplik. “Nagyon sokat töprengek azon, mit kellett volna másképpen csinálni. Jól tettem, hogy anno Kaposvárra szerződtem és nem mentem Szolnokra? Mindig feljönnek bennem ehhez hasonló kérdések, miközben tudom, hogy felesleges ezeken rágódni, hiszen ha bármikor is másképp döntöttem volna, teljesen máshogy alakult volna az életem. Voltak nehéz időszakaim Kaposváron, amikor nem úgy ment az életem, ahogy szerettem volna, de ma már tudom, hogy nem szabad, hogy minden zökkenőmentes legyen. Sohasem csináltam volna meg például az önálló estemet. Nem tudom, hogy a kollégák hogyan vélekednek, de szerintem jó, ha a színészt időnként nélkülözik, ha rá van kényszerítve arra, hogy csöndben maradjon, hogy elgondolkodjon azon, való-e erre a pályára… Ha ilyenkor érkezik egy új munka, akkor én olyan vagyok, hogy még inkább be akarom bizonyítani, elsősorban magamnak, hogy igenis van helyem a színpadon. Jó, ha az ember időnként megkérdőjelezi mindazt, amiben biztos. Azt vettem észre, hogy míg a főiskolán rengeteget kérdeztünk, ma már csak kijelentő módban fogalmazunk. Ahogy telik az idő, az ember egyre inkább azt érzi, hogy készen van” – fogalmazott Nagy Viktor.

A teljes interjú itt olvasható.