A miniszter dönthet a kulturális támogatásokról, formálissá válik az NKA

2019 december 05. csütörtök, 17:59

Az Index birtokába került az új kulturális törvényjavaslat.

Mint ahogy arról beszámoltunk, az artportal.hu úgy értesült, készül a kormányzat kulturális törvényjavaslata, amelynek egyik eleme szerint 2020. január 1-től megszüntetnék a Nemzeti Kulturális Alapot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében úgy reagált, hogy az NKA nem szűnik meg, hanem megújul.

Fotó: Bartos Gyula, kormany.hu

Az Index szerint az valóban igaz, hogy jogi értelemben nem szűnne meg a nagyjából kilencmilliárd forintos éves állami kultúratámogatást szétosztó intézmény, minden más értelemben azonban mégis.

Létrejön egy úgynevezett Nemzeti Kulturális Tanács, amelynek az lesz a feladata, hogy stratégiai és szakmapolitikai előkészítő döntéseket hozzon. Az elnöke a miniszter lesz, tagjai pedig a „kultúrstratégiai intézmények” vezetői. Megszűnik az állandó és az ideiglenes szakmai kollégiumi rendszer, helyette a miniszter rendelkezik döntési jogkörrel a Tanács adott kulturális szakágazatért felelős tagja javaslatára, az alelnököt pedig a miniszter kéri fel a Tanács tagjai közül. A formálisan megmaradó NKA alelnökének személye megegyezik majd a Kulturális Tanács alelnökéével.

A Magyar Művészeti Akadémia kikerül az NKA-val kapcsolatos döntéshozatali folyamatból, noha épp csak pár éve vívtak ki maguknak jelentős szerepet a testületben: a kollégiumi tagok egyharmadát az MMA delegálta.

A tervezet alapján igaz volt az az értesülés is, hogy a törvényből kikerül a nem minősített – független, szabadtéri és nemzetiségi – színházak működési támogatásáról szóló passzus is. Azaz ezek a társulatok az éves működésre nem, csak egyes produkciókra pályázhatnának.

A tervezet rendelkezne egy úgynevezett Magyar Nemzeti Kultúrközpont létrehozásáról is, amely egy olyan “kulturális konszern” lenne, amely a stratégiaalkotásban vesz részt és “irányt mutat”. A Kultúrközpont “biztosítaná a szakmai standardet”, de ami még fontosabb, közvetlenül hozzájárulna a nemzeti identitás erősödéséhez.

Forrás: Index