Szersén Gyula: “Ismertük egymás rezdüléseit, mozdulatokból megértettük egymást”

2019 december 26. csütörtök, 9:38

A Nemzeti Színház társulatát erősítette négy évtizeden át, mások mellett Sinkovits Imre, Básti Lajos, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc, Lukács Margit voltak a partnerei. Szersén Gyulát a banffyszalon.blogstar.hu kérdezte.

A banffyszalon.blogstar.hu cikkéből:

A színész a Vígszínházat tartja karrierje első meghatározó állomásának, ahol segédszínészként dolgozott. “Benne voltam az Aki szelet vet című darabban is, ami egy bírósági tárgyalást követ végig. Nekem a teljes előadás alatt ott kellett ülnöm, néha reagálni valamit. Idővel megtanultam a főszereplő, Tordy Géza szövegét is, így amikor egy nap megsérült a bokája, én ugrottam be a helyére. Utána több szerepet is kaptam, így jutottam be a főiskolára, majd a Madáchban voltam gyakornok, három évig” – mesélte Szersén Gyula.

Fotó: MTVA

Mégis a Nemzeti Színház társulatát erősítette négy évtizeden át. “Éppen a Gábor Miklós féle Hamletben voltam statiszta, amikor kaptam egy üzenetet, hogy a Nemzeti Színház igazgatója beszélni akar velem, mert igényt tartanak rám. Mint kiderült, Bitskey Tibor elszerződött tőlük, és az ő helyére kerestek megfelelő karaktert. Aláírtunk egy előszerződést, és harmadikos koromban már Mezei Máriával, Sinkovits Imrével és Básti Lajossal játszottam együtt Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című darabjában” – emlékezett a színművész.

Arra a kérdésre, hogy kik voltak a legmeghatározóbb emberek az életében, Szersén Gyula így válaszolt: “A Nemzeti Színházban Sinkovits Imre volt a barátom és a mentorom, akivel nagyon sok darabban játszottunk együtt. Mások mellett Básti Lajos, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc, Lukács Margit voltak a partnereim. Akkoriban még összeszokott társulatok voltak: ismertük egymás rezdüléseit, mozdulatokból megértettük egymást. A klasszikus drámák mellett vígjátékokat is játszottunk. Minden színháznak megvolt a maga arculata, és nem ez a mai „szakadt farmer, tornacipő” színház volt a jellemző. Volt igazi jelmez, smink, és ha felment a függöny, sokszor már magát a díszletet is megtapsolták a nézők. Manapság ott lóg a létrán három zokni, két trikó, és ez a díszlet. Ez már nem az én világom. Többek között ezért vonultam vissza tíz éve. Kifordítják a darabokat, és sok író rosszul lenne, ha látná, mivé alakították a művét. Pedig nem kell mindent aktualizálni: erre a korra kell aktuális darabokat írni, nem a régieket kell a felismerhetetlenségig modernizálni.”

A teljes interjú itt olvasható.