Kovács Patrícia: “Nem bántam meg semmit, még azt sem, ami nem sikerült”

2020 február 06. csütörtök, 10:15

Decemberben mutatták be a Belvárosi Színházban Abe Burrows komédiáját. a Kaktuszvirágot. Az Orlai Produkció előadását Novák Eszter rendezte, Juliant, a fogorvost Ötvös András, asszisztensét, Stephanie-t Kovács Patrícia alakítja. A színésznőt a theater.hu kérdezte.

A teljes interjú itt olvasható.

“Szerintem maga Stephanie a kaktuszvirág, ezért is módosult egy kicsit a cím. Ugye a kaktusz egy tüskés növény és milyen gyönyörű virága van! Erről szól ez a darab: van egy nagyon tüskés, zárt, lojális asszisztensnő, aki nem is veszi észre, hogy ki mindenki lakozik benne. Aztán belekerül egy hazugságfolyamba, s kivirágzik. (…) Azt beszélgettük a darab kapcsán, hogy a férfi hazudik, és a nő a lojalitása miatt belemegy a játékba. De ahogy próbáltam Stephanie szerepét, rájöttem, hogy az ő élete is egy nagy hazugság: belemenekül abba, hogy ő egy tüskés, megközelíthetetlen ember” – mesélte a darab kapcsán Kovács Patrícia. “Minden olyan darabot szeretek, amiben más korba lehet bújni. Szeretem Molnár Ferenc Riviérájában a marcell-hullámos hajamat, de a hetvenes évek ruháit is szívesen hordom. Az ember máshogy ül egy széken, máshogy jár a cipőkben. Ezek felüdülések a világunkban, amiben többnyire modern darabokat készítünk” – tette hozzá a színésznő.

Kovács Patrícia a Kaktuszvirágban / Fotó: Orlai Produkció

A kérdésre, mennyire önazonos a szerepeiben, azt válaszolta: “Én megpróbálok mindig magamból fogalmazni, vagy a saját személyiségemnek bizonyos szegmenseit, amik fontosak a karakter szempontjából, felerősíteni. De mióta szabadúszó színész vagyok – most már több, mint 10 éve -, eléggé figyelek arra, hogy sokféle szerepet vállaljak el. Például most játszom az egyik kereskedelmi tv sorozatában egy olyan nőt, aki eléggé hasonlít rám. Teljesen természetes vagyok benne, ugyanakkor nagyon jót tesz, hogy mellette játszom Stephanie-t, aki egy zárkózott nő. Hogyha most egymás mellé rakom a repertoáron lévő szerepeim fényképeit, akkor mindegyik más. De mindegyiket magamból fogalmazom, megpróbálom a saját könnyeimet, nevetéseimet, kiabálásaimat adni, hogy őszinte legyen, csak felhúzom a potmétert.”

Pályájáról szólva kifejtette: “Azt gondolom, van igazság abban, amit nálam sokkal idősebb és bölcsebb emberek mondanak, hogy a színészi szakmának egy része a tehetség, nagyobb része a szorgalom és legnagyobb része a szerencse. Én nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert már főiskolás koromban volt mozifilmem, a Szerelemtől sújtva. A főiskola után Egerbe kerültem, de elkezdtem közben a Nemzetiben is játszani és megcsíptem az első nagy közönségfilmet, az S.O.S. Szerelmet. Tehát lett nevem nagyon korán – a húszas éveim közepén már ki voltam plakátolva. Azt gondolom, egy csomó helyzet volt az életemben, amikor lehet, hogy más is ugyanolyan jól meg tudta volna csinálni a kérdéses szerepet, de egyszerűen azért kerültem én oda, mert az én nevemet ismerték az emberek, láttak a tv-ben meg a moziban, és azt gondolták a színházvezetők, hogy könnyebben elérnek a nézőkhöz rajtam keresztül, mert a nézőknek szükségük van arra, hogy híres embereket lássanak. Ez egy nagyon kegyetlen szakma.”

A teljes interjú itt olvasható.