Nánay István: “A sárdobálás csak árt a közös ügynek, a színháznak”

2020 február 09. vasárnap, 9:07

Az elmúlt hetek gesztusai, kijelentései és vitái után a Színház folyóirat online kiadása szükségesnek látja reflektálni a közhangulatra, amelyben a magyar színházi szakírás fennmaradni igyekszik. A Nánay István írását illusztráló szófelhők összes szava, megfogalmazása privát levelekből, kritikusoknak küldött alkotói visszajelzésekből származik.

Középen: Nánay István / Fotó: Tompa Andrea, Facebook

Részlet:

“(…)

Kétségtelen, hogy megváltozott a kritika formája, hangja, terjedelme, mélysége, mint ahogy megváltoztak azok a fórumok is, amelyeken a bírálatok megjelennek. A napilapkritika csaknem teljesen megszűnt, a szakkritika visszaszorulóban, viszont mértéktelenül szaporodnak az internetes felületeken olvasható blogok, naplók, kritikának szánt írások. Az olvasási szokások is átalakulóban vannak. Arra hivatkozva, hogy az embereknek nincs idejük és türelmük terjedelmesebb meg alaposabb elemzések olvasására, a kritikát is közlő orgánumok nem szívesen adnak helyet egy bizonyos terjedelemnél hosszabb anyagoknak. S ez még az elvben korlátlan felvevőképességű online felületekre is igaz.

A rövid terjedelem sarkosabb és élesebb fogalmazásra késztet, ebből következően nagyobb a lehetősége kifejtetlen állítások, megindokolatlan minősítések megjelenésének is. Tehát könnyebben megteremtődnek egy konfliktusos helyzet felételei. És megteremtődik az azonnali reagálás lehetősége is, hiszen bármilyen online-anyaghoz azonnal kommentárok fűzhetők. A vita lehetőségét azonban egyre gyakrabban kizárja azt, hogy ha valakinek nem teszik egy komment, egyszerűen letiltja az íróját, azaz negligálja.

Ismerve a kommentkultúra minősíthetetlen színvonalát, mocskolódó, becsületsértésig elmenő, személyeskedő hangvételét, nem csodálható, ha ez a beszédmód beszüremkedik, sőt áthatja a kritikus és alkotó közötti párbeszédet is. Mindkét oldalon találkozhatunk olyan megnyilatkozásokkal, amelyek nem az alkotásról szólnak, tehát nem esztétikai tárgyúak, hanem akár a mű létrehozóit, akár annak bírálóit azok politikai irányultságával, vitatható emberi kvalitásaival, szakmai felkészületlenségével vagy pályaalkalmatlanságával minősítenek.

Az ilyen megszólalások méltatlanok azokhoz, akik ezzel élnek. Igen rossz, nem egyszer kóros képet mutatnak az illetőről. Megalázók, az érintettek és/vagy kisebb vagy nagyobb közösségek önbecsülését, önértékelését mélyen aláásók, és végső esetben kontraproduktívak, hiszen a sárdobálás csak árt a közös ügynek, a színháznak.”

A teljes értekezést ITT olvashatja.