Stefanovics Angéla: “Az alternatív szféra bölcsője a színházművészetnek”

2020 február 20. csütörtök, 8:44

Néhány évvel ezelőtt komolyan elgondolkodott azon, hogy abbahagyja a színházat, de aztán Pintér Bélához került. Most szabadúszó, a Jurányiban játszik a legtöbbet független előadásokban. Stefanovics Angélát a hvg.hu kérdezte.

A hvg.hu cikkéből:

Anzselika Habpatron néven nemrég indított YouTube-csatornát, aminek már közel 30 ezer feliratkozója van. “Olyasmit akartunk csinálni, amit például mi is szívesen néznénk. Mivel már van azért tapasztalatunk a filmezésben, és ennek a csatornának az indulását nagyon sok tervezés előzte meg, ezért azt mondanám, hogy hál’istennek olyan siker lett, mint amit reméltünk. (…) Végh Zsolt barátom pár évvel ezelőtt mesélte nekem az ötletét, hogy kellene csinálni egy influenszerstúdiót. Ennek keretében több csatornát is indítanánk, amelyek egyszerre lennének humorosak és szemléletformálók, vagyis amilyenek a filmjeink is voltak” – mesélte Stefanovics Angéla.

Fotó: Talabér Tamás, ujszo.com

Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e azt, hogy beskatulyázzák a sajátos hangszíne miatt, a színésznő így válaszolt: “Nem tudom, nem foglalkozom ezzel. Mondják, hogy jellegzetes a hangom, de azzal még sosem hívtak fel, hogy figyelj, van itt egy szerep, de a hangod miatt nem téged választunk rá. Néha szinkronizálok, de tényleg csak ritkán. Ha már viszont hangról van szó, akkor megemlíteném Pintér Béla új darabját, az Anyaszemefényét, amely egy opera, és abban például énekelek. Nagy kihívás volt ez a számomra, mert a zenés mesterség óra már a főiskolán sem tartozott az erősségeim közé. A másik, ami nem kis aggodalommal töltött el, hogy egy tizenegy éves kislányt játszom benne 40 éves fejjel, a Jordán Adél és a Nagy Ervin által megformált szereplők gyerekét alakítom. Szerencsére a nézőtérről nem látszódnak a szarkalábak.”

Stefanovics Angéla a független társulatokról is beszélt, akiknek kétségbe ejtőnek találja a helyzetét. “Olyan produkciók születnek itt, amelyek újraértelmezik azokat a gondolatokat és dilemmákat, amelyeket évezredek óta hord hátán az emberiség. Nincsenek formai és konvencionális megkötések, szabad utat hagyva ezzel az új forma és konvenció megteremtésének. Nagyon sok minden kerül be innen a mainstreambe, az alternatív szféra bölcsője a színházművészetnek. A színházra egyébként is nagy szükség van, az embereket gondolkodásra készteti, szórakoztatja vagy éppen katartikus élménnyel ajándékozza meg őket. Segíti a lelki fejlődést és gyógyulást. Mindezért kell, hogy pénzt és lehetőséget kapjanak a független produkciók is.”

A teljes interjú itt olvasható.