Eperjes Károly: “Néha még jól is esik a legyintés”

2020 március 01. vasárnap, 7:53

A napokban filmes életműdíjjal jutalmazott színészt a Mandiner kérdezte.

A Mandiner cikkéből:

“A két éve elhunyt Dömölky János vezetett be a filmezés rejtelmeibe. Kezdő színészként az Optimisták című ötrészes tévéfilmjében szerepelhettem, az a másfél év forgatás egy külön iskola volt nekem. Olyan alapokat tanított meg a filmezésben, amelyekből azóta is élek. (…) Két fontos színészi otthonom a régi Nemzeti és Kaposvár volt. Harmadévben már a Nemzetiben voltam, negyedévben Kaposváron, mindkettő az ország csodája volt. Aztán alapító tagja lettem a Katonának, majd a Radnóti kiteljesedésében is részt vettem Csámpival (Gáspár Sándor). Mégis azt hiszem, minden társulat közül a legfantasztikusabb színészi helyzetben a Művész Színházban voltam Törőcsik Marika és Taub János vezetése alatt. Az egész társulat csodálatos volt, olyan legendás előadásaink voltak, mint az Üvöltő szelek, A hazug, a Tartuffe vagy a Szerelem a Krímben. Ha az úgynevezett szakma nem veri szét, mennyi szép előadásunk lehetett volna még…” – emlékezett Eperjes Károly.

Klaus Maria Brandauer és Eperjes Károly a Zárójelentés című filmben

Arra a kérdésre, hogyan éli meg a színészvilágban is érezhető kettészakítottságot, így válaszolt: “Hadd menjek egy kicsit vissza az időben. Az én generációm a nyolcvanas években teljesedhetett ki, amikor mind a színjátszás, mind a filmgyártás a csúcson volt. Ráadásul én még a régi legendákkal is együtt játszhattam, nagyszerű rendezőkkel és színészekkel. Akkor a szovjet jelenlét miatt jobbára mindenki ellenzéki volt, a kereszténytől a népin át az urbánusig mindenki egy irányba igyekezett. Azóta mind a színésztársadalom, mind a filmesek polarizálódtak, és jóllehet, nagyon sokan hittünk a nemzeti liberalizmusban, most látjuk csak az igazi arcát. Ma a civilizációt, a kultúrát a liberalizmus uralja. Én magam is ebből szálltam ki. Amíg liberális keresztény fiú voltam, addig engem is pátyolgattak, azóta már érzek némi mellőzést, lesajnálást. Ezeket fájdalommal és ha nem is dicsőséggel, de alkalmasint büszkén viselem. Sőt gyarló módon, néha még jól is esik a legyintés.”

Eperjes Károly az interjúban a magyar filmgyártás helyzetét is értékelte: “Csak ismételni tudom, amit már máskor is mondtam: Isten nyugosztalja Andy Vajnát, le a kalappal az ő menedzseri tevékenysége előtt, hogy milliárdos veszteségből milliárdos haszonnal adta át a filmalapot kiváló nemzetközi kapcsolatokkal, fesztiválsikerekkel. Ezek a díjak, sikerek fontosak, megsüvegelendők, de nem szentesítik a filmeket. Kérdem én: vajon ez idő alatt elkészülhetett volna-e a 6:3, a Glamour, a Sacra Corona, a Bánk bán és A Hídember? A film nekem mindenekelőtt művészet, nem pedig popkornfogyasztási tömegtermék.”

A teljes interjú a Mandinerben olvasható.