“A nevelődés fájdalmakkal járó processzus” – Ascher Tamás válaszolt

2020 április 02. csütörtök, 8:36

A hazai színészképzésről a Színművészeti tanárát, korábbi rektorát, a Katona József Színház főrendezőjét kérdezte a Magyar Narancs.

A Magyar Narancs cikkéből:

“Mint minden olyasmivel kapcsolatban, ami igazán fontos az ember életében: a főiskolai évekről is egymásnak teljességgel ellentmondó érzéseim maradtak. A hatvanas évek legvége, ifjúsági kultúra, diákforradalom Nyugaton, prágai tavasz, lelkesítő és izgalmas korszak, ehhez képest nyomasztóan unalmas volt sok főiskolai óra. Ugyanakkor egy varázslatosan más világba kerültünk az iskola által: nagyszerű emberek, szuggesztív tanárszemélyiségek is előfordultak: ők nagy hatással voltak ránk” – emlékezett Ascher Tamás, aki 1972-ben diplomázott rendezőként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Ascher Tamás a Háztűznéző próbáján a Katona József Színházban / Fotó: Horváth Judit

“Mindamellett a félelem is része volt a napjainknak. Nem politikai félelmek voltak ezek, mint egy évtizeddel korábban Szabó Istvánék nemzedékénél, inkább alapvetően önmagunkra vonatkoztak. Felfogjuk-e a feladatokat? Elég jók vagyunk? Nem röpítenek-e ki minket fél év, egy év múlva? Naponta próbáltuk meghaladni önmagunkat. Volt-e szándékos megalázás? A színészek rettegtek Gáti Józseftől, a remek versmondótól, de házsártos, kellemetlen tanártól. Minden osztályterembe utána kellett vinni díszlettrónusát, abba beleülve szidalmazta a rosszul hangsúlyozókat: féltek tőle, de ki is röhögték. Tudták, hogy a főiskola nem az ő szeszélyes véleménye szerint ítél: Ádám Ottó, a tanszékvezető nem titkolta, helyteleníti módszerét” – mesélte a rendező.

Ascher Tamás szerint van egy makacs legenda, mely szerint hagyományos színésznevelési módszer a növendék személyiségének kegyetlen darabokra törése, majd darabjaiból újra összerakása. “Ez nagyon frappánsan hangzik, ám én soha senkitől nem hallottam, leírva sem láttam metodikában vagy tanári emlékezésben. (…) A megalázás, megtorlás, a személyiség összetörése nem tartozik a rendszerhez. A nevelődés fájdalmakkal járó processzus, ebben az intézményben kemény harcot vív az ember önmagával a tudásért. Egy helyénvaló mondat is tud fájni, az érzékeny növendékben óriás sérelemmé nőhet, de egészséges esetben nem hurcolja magával ezeket a színész, inkább a hasznára fordítja” – hangsúlyozta az egyetem egykori rektora.

Csendes-Erdei Emese interjúja a Magyar Narancsban olvasható.