“Remélem, hogy időnként megszületik Önben egy parányi kétely” – Jordán Tamás írása

2020 augusztus 08. szombat, 21:41

Vidnyánszky pápa címmel közölt írást Jordán Tamás.

Jordán Tamás sorai:

A közeljövőben, színészként hatalmas feladat vár rám. A Rózsavölgyiben a Két pápa című darabban én alakíthatom XVI. Benedek pápa szerepét, aki, mint tudjuk, lemondott a pápaságról és átadta azt az argentin érseknek Bergogliónak.

A mai színházi helyzet asszociáltat engem a darabra. A mai színházi életünk pápája Vidnyíánszky Attila. Őt ugyan nem a magyar színházi élet nagyjai választották meg, hanem ő maga nevezte ki saját magát és ezt szentesítette a hatalom. És nem csak azzal lett a magyar színházi élet pápája, hogy az alapítvánnyá alakított SZFE kuratóriumának elnöke lett, hanem hosszú évek óta már ő a magyar színházi élet megfellebezhetetlen vezetője. Most már a kimondottan a pápája. Jár neki a tévedhetetlenség vélelme. És mi, a színház papjai, plébánosai, bíborosai ezt tudomásul vesszük a hívőkkel, a közönséggel együtt. Egyetlen egy valaki lehetne, aki kétségbe vonhatná a pápa tévedhetetlenségét, és ez maga a pápa. Mostanában együtt élek XVI. Benedek pápával. Érteni vélem az összes problémáját. A világ és az Egyház is állandóan változik. Olyan megoldhatatlan, égető kérdésekkel kell megbirkózni, mint az Iszlám, a cölibátus, a pedofília, az abortusz és így tovább. Benedek pápa bizonytalan. Tudja, hogy mindenki hisz az ő tévedhetetlenségében, csak ő van tele kétellyel. Végül belátja, hogy ő már nem tudja az elkerülhetetlenül szükséges reformokat végrehajtani, így lemond a majdani Ferenc pápa javára.

Jordán Tamás / Fotó: Kollányi Péter/MTI

Vidnyánszky, a mi pápánk, kételyek nélkül él. Pedig kell, hogy néha elbizonytalanodjon. Hiszen Vidnyánszky pápa egyben művész is és nem művész a művész, ha néha nem vonja kétségbe a saját alkalmasságát.
Hadd legyek most átmenetileg én a pápa lelkiismereti hangja, és kérem, hogy ő pedig viselje el az én jó szándékú okvetetlenségemet. Csak kérdezek. Hátha a kérdéseim gondolkodásra késztetik. Kezdjük ezt a belső beszélgetést.

Eminenciád elmondta, hogy mely okok teszik szükségessé az alapítvánnyá alakítást. Ezek egyike az, hogy a Színművészetin igen gyenge a képzés. Csak kérdezem Szentségedtől, hogy mire alapozza ezt a kijelentést. Látott talán kellő számú vizsgaelőadást, hogy ezt a véleményt kialakítsa? Vagy látta valaha a végzett hallgatók munkáit, melyek esetleg igen gyatrán sikerültek?

Mert ha igen, fenntartás nélkül elfogadom elmarasztaló véleményét. De ha nem, akkor bátorkodom felhívni becses figyelmét arra a tényre, hogy én viszont számtalan rendkívül tehetséges frissen végzett fiatal pályakezdővel találkoztam, alkalmam volt velük együtt játszani és lebilincselt a tehetségük, a pályára való alkalmasságuk. Ha ez Önt nem ingatja meg hitében, inkább én vonulok vissza és elmarasztalom magam, hogy ennyi színházban töltött évtized után már nem vagyok képes megkülönböztetni a jót a rossztól.

Továbbá azt állítja Eminenciád, hogy a volt Egyetem liberális fészek. Nem szeretnék ezzel vitába szállni, hiszen az Ön elszánt hozzáállásának ez az egyik alap pillére. Mégis egy nagyon óvatos és bármikor lesöpörhető ellenérv következik.

Én magam is vezettem osztályt Lukáts Andorral közösen az Egyetemen. Akkor se tudtam, most a végzésük után sem tudom, hogy kinek mi volt, vagy most mi a világnézete. Nem volt fontos. Most sem az. Erre a beszélgetésre készülve faggattam jelenlegi növendékeket. Senki sem mondta, hogy őket bármilyen ideológiai befolyás érné.

A következő bekezdésben nagyon nehéz nekem elfogadni az Ön tévedhetetlenségét. Kérem, bármit mondok, ne inogjon meg az ebbe vetett hite.

Panaszolja, hogy a végzős diákok nem mennek vidékre, a preferált pesti színházak elszipkázzák őket. A helyzet az, hogy ezek a vidéki igazgatók nem látják, nem ismerik a végzős növendékeket, így nem is hívják őket. A színház igazgatók nem tekintik meg a nagy gonddal, alázattal létrehozott vizsgaelőadásokat. Ha nekem kellene reformokat bevezetnem, én az elsők között elrendelném, hogy minden magyarországi színház igazgatójának vagy főrendezőjének munkaköri kötelessége a végzősök vizsgaelőadásának megtekintése. Talán még arra is kötelezném őket, hogy egy-egy előadásukat hívják meg vendégjátékként a saját színházukba. Nagy élmény lenne a növendékeknek és a helyi közönségnek egyaránt.

Szentséged panaszolja, hogy jelenleg milyen rossz feltételek között működik a Színművészeti. Pusztul az épület, elavultak a technikai eszközök. Eminenciádnak igaza van. Az intézmény mindenkori vezetői szinte könyörögve kértek pénzt a mindenkori hatalomtól a fentiek orvoslására, de nem kaptak. Miután Szentségednek teljesen igaza van a diagnózisban, hogy szinte haldoklik az épület, remélhetjük Isten segítségével és az Ön pápai súlyával lesz esély a problémák orvoslására.

Szentséged ne haragudjon, ha beszélek a jövőről, mely az előjelek szerint akár komoly gondot is okozhat. A közvélemény kutatások szerint a fiatalok többsége ellenzéki gondolkodású. Ha ez így lesz a Színműre felvettek körében is, akkor tenni kell valamit az egységes ideológia kialakítása érdekében. Nyilván be kell iktatni, a művészet tanítási idejének rovására ilyen átnevelő órákat. Az én fiatal koromban volt olyan képzés, hogy tudományos szocializmus, volt olyan tantárgy, hogy világnézetünk alapjai. Félelemmel tölt el az a gondolat, hogy a művészeti képzés helyett ideológiai átnevelés lesz.

Végezetül kívánok Szentségednek eredményes gondolkodást. Búcsúzva Öntől, remélem, hogy az elmélyült gondolkodásnak köszönhetően időnként megszületik Önben egy parányi kétely, ami akár még párbeszédet is eredményezhet. Ez segítene helyes döntéseket hozni. Erről a kételyről senki sem fog tudni, csak Ön.