Vidnyánszky Attila: “Végig azt hittem, tudunk együtt dolgozni”

2020 szeptember 01. kedd, 9:17

Vidnyánszky Attila azután nyilatkozott az M5 Híradónak, hogy szeptember elsejei hatállyal a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és szenátusa is lemond tisztségéről.

A Nemzeti Színház főigazgatóját a közelmúltban nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. Vidnyánszky Attila azt mondta az M5 Híradónak, hogy amint megkapják a hivatalos dokumentumokat, a testület dönt az új vezetőség felállításáról.

“Én attól félek, hogy ezt a döntést ők már jóval korábban meghozták” – mondta Vidnyánszky Attila. Úgy vélte hogy szerinte ehhez főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával (szmsz) kapcsolatos viták vezettek.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az egyetem által összeállított szmsz az a változatlanságról szól, a bebetonozásáról annak, ami van. Mi egy olyan szmsz-t raktunk össze és jeleztük, hogy ez fog működni, e mentén fogunk létezni 1-jétől, amely biztosította volna azt és biztosítja, hogy elinduljanak azok a változások, amelyeket szükségesnek tartunk. Ilyen változások például egy új campus létrehozása, valamint az, hogy nemzetközivé váljon az oktatás a színművészeti egyetemen – tette hozzá Vidnyánszky Attila.

Az egyetem vezetői arról beszéltek hétfőn, hogy a párbeszédnélküliség miatt kényszerültek a lemondásra. Vidnyánszky Attila azonban emlékeztetett arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium augusztus 27-re összehívott egy találkozót, amelyen az egyetem részéről nem jelent meg egyetlen képviselő sem.

“Egy nagyon jó alkalom lett volna ahhoz, hogy találkozzunk, megbeszéljük, végiggondoljuk azt, hogy melyek a következő napok, hetek, hónapok teendői. Nem jöttek el. Sem az egyetem vezetése nem jelent meg, sem a diákönkormányzat vezetése” – jelentette ki.

A Nemzeti Színház vezérigazgatója hozzátette: a következő napokban döntenek az új vezetőségről, hogy az egyetem a továbbiakban is biztonságosan tudjon működni.

(MTI)