Kihirdették az idei Aase-díjasokat

2020 december 06. vasárnap, 7:29

Idén Horváth Margit, Kuna Károly, Spilák Lajos és Szabó Éva kapja az elismerést.

Gobbi Hilda 1987-ben végrendeletében közérdekű célra tett kötelezettségvállalásával hozta létre az Aase-díjat az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői”-nek, az epizodistáknak, azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és két színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.

Az 1987-ben alapított díjról maga Gobbi Hilda ezt írta: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistáknak csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot”.

A díjak átadására évek óta hagyományosan a Bajor Gizi Színészmúzeumban került sor, ahol minden a magyar színjátszás nagy alakjaira és elsősorban Gobbi Hildára emlékeztet. Gobbi Hildára, akinek a kezdeményezésére megalakult az intézmény, aki szinte teljesen egyedül intézte el a múzeum létrejöttét, és hozatta rendbe Bajor Gizi villáját, hogy méltó helyen és módon emlékezhessünk az egyébként oly múlandó műfaj nagyságaira.

Idén a pandémiás helyzetre való tekintettel az ünnepélyes díjátadó elmaradt. A kuratórium tagjai – Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András – által kiválasztott művészek később kapják meg az elismerést.