“Belül még mindig húsz éves vagyok” – Interjú a Gedeon József Amfiteátrum-díjas Szomor Györggyel

10 évvel ezelőtt hozta létre a Szabadtéri Színházak Szövetsége az Amfiteátrum-díjat, melyet évente olyan alkotók kapnak meg, akik sokat tesznek a szabadtéri színházi kultúráért.

Privatizálhatja színházait a főváros

A Centrál után a Radnóti Színház lehet a következő, amelyet privatizálna a fővárosi önkormányzat – írja a HVG.

Budapest díszpolgára lett Bács Ferenc, Bereményi Géza és Szinetár Miklós

A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ajtók mögött nyolc új budapesti díszpolgárt választott.

Mosogatással kezdte, ma Berlinben rendez Bazsó Adrienn

Ötször próbálkozott a magyar Színművészeti Egyetemre bejutni, nem vették fel, ezért Berlinbe költözött, elvégezte az ottani színiegyetemet.

“Az egyharmad hadd legyen az otthoné” – Jordán Adél válaszolt

A Katona József Színház tagja arról is mesélt a színház.blog.hu-nak, miért kérte színházától, hogy idén kevesebb szerepet osszanak rá.

“Beláthatatlan következményekkel jár a CEU lerombolása” – Az SZFE Doktori Iskolájának állásfoglalása

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának állásfoglalása a Nemzeti Felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. Törvény módosításáról szóló, T/14686 számú törvényjavaslat elfogadása kapcsán.

Sátorozik az Örkény Színház – Szinte a teljes repertoár látható a Városmajorban

Egyhangúlag, 27 igen szavazattal támogatta az Örkény Színház nézőtérének koszerűsítésével összefüggésben történő selejtezést a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Vári Éva: “Nem szántam bombasztikus hírnek, hogy abbahagyom”

A színpadtól meghatározatlan időre búcsúzó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a HVG kérdezte.

Átadták a MASZK elismeréseit az Operettszínházban! – Ők a díjazottak

A március 27-i színházi világnap alkalmából 1999 óta minden évben megrendezett jótékonysági gálaest bevételéből a MASZK a rászoruló színészeket és az Ódry Árpád Művészotthont támogatja.

Elbírálták a Színház I. kategória pályázatait

Megszületett a minősítéssel nem rendelkező színházak és színházi szervezetek működési pályázatának elbírálása.

Balesetet szenvedett Trill Zsolt

A Nemzeti Színház Facebook-oldalán közölte, hogy néhány előadásának létrejötte bizonytalanná vált, mert péntek délután közlekedési balesetet szenvedett a társulat tagja, Trill Zsolt.

Pataki András és Kis Domonkos Márk is a Teátrumi Társaság alelnöke lett

A Magyar Teátrumi Társaság a délvidéki Zentán, a Zentai Magyar Kamaraszínházban tartotta XVIII. közgyűlését, megalakulása óta először a határon túl.

Közel 200 író, kritikus, irodalomtörténész szólalt fel a CEU védelmében

Szépírók Társasága nyilatkozatot tett közzé a CEU (Közép-európai Egyetem) védelmében.

88 évesen elhunyt Tanai Bella, a Vígszínház művésze

Életének 88. évében elhunyt Tanai Bella Aase-díjas színész, a Vígszínház művésze – közölte a család az MTI-vel.

“Az, ami történt, elfogadhatatlan” – Tompa Gábor Andrij Zsoldak kolozsvári incidenséről

Tompa Gábor az Erdélyi Figyelő szerdai adásában nyilatkozott a Rosmersholm-előadás körül kialakult helyzetről.