“Az én utam nem volt egyértelmű” – Thuróczy Szabolcs D. Tóth Krisztával utazott

Az Elviszlek magammal műsorában ezúttal Thuróczy Szabolcsot fuvarozta D. Tóth Kriszta.

Nagy Zsolt: “A színészet lényegét nem lehet megtanulni”

Az Örkény Színház művészét a Librarius kérdezte.

A XIII. kerület díszpolgára lett Eszenyi Enikő

Idén 79 éves a XIII. kerület, amely 2017-ben is méltó programsorozattal ünnepli a születésnapját.

350 előadással várják a közönséget a szabadtéri színházak

A szervezet kilenc tagja 34 bemutatóval készül.

Lázár Kati: “Az élet olyan, mint egy gobelin”

A színésznőt a Vasárnapi Hírek kérdezte.

Barda Beáta a Trafóról: “A minőség ritkán nő ki a semmiből”

Barda Beáta, a Trafó új vezetője nem akart igazgató lenni, de veszni se szerette volna hagyni, amiért 11 éve dolgozik. Lapszemle.

Ráckevei Anna: “Egészen más fénytörésben látom most magam”

Szeretné folytatni a megkezdett munkát a Csokonai Színházban, 2018-ban újra indul az igazgatói pályázaton. Ráckevei Annát a Hajdú Online kérdezte.

Fesztbaum Béla: “Két jelenés között írtam meg a doktori disszertációmat”

Fesztbaum Béla: Aki Budapestet mulattatja, de Kolozsvárról álmodik… című könyvének bemutatóját a Vígszínház alagsori büféjében tartják június 1-jén.

Gáti Oszkár: “A színészet művészet, a szinkron szakma”

Gáti Oszkár szinkronizálásról és arról, mire van szükség a pályához.

“Lelkes csapatember vagyok” – Balsai Móni válaszolt

A színésznőt a Nők Lapja kérdezte.

Elhunyt Bakó Ilona textilművész, jelmeztervező

Elhunyt Bakó Ilona Ferenczy Noémi díjas művész, jelmeztervező, a magyar textilművészet megújításának iskolateremtője.

“Más vágyam nincs, csak hadd játsszak még egy kicsit!” – Gálvölgyi János 69
A színészek és a közönség együtt ünnepelte a születésnapos Gálvölgyi Jánost a Játékszínben.
“Nem vagyok kivétel” – Farkas Franciska D. Tóth Kriszta vendége volt

Az én életem, az én döntésem sorozatban Farkas Franciska volt D. Tóth Kriszta vendége.

“A tánc egy kemény mentális munka” – Felméry Lili válaszolt

A balerinát a Good Stuff kérdezte pályájáról, álmairól és arról, táncosként mi a kulcsa a boldogságnak.

Jordán Tamás: “Ennél tisztább helyzet nem lehet”

Jordán Tamás megszólalt azzal kapcsolatban, hogy egyedüliként pályázott a szombathelyi színház igazgatói posztjára.