Ármány és szerelem – Békéscsabán rendez Eperjes Károly

2017 február 13. hétfő, 9:14

Eperjes Károly rendezésében mutatják be Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját február 17-én a Békéscsabai Jókai Színházban.

 

Eperjes Károly az MTI-nek elmondta, akkor vesz elő egy darabot, ha úgy érzi, annak jelen pillanatban is érvényes mondanivalója van. A klasszikus darabok általában mindig érvényesek, de ez, “ebben a furcsa jelen pillanatunkban, a migráció, a világ megbolondulása idején” különös erőt nyer – fogalmazott.
A mű a 18. században játszódik, amikor Európa nyugati része megkezdte a gyarmatosítást. Ennek következménye van, amit most fájdalommal érez mindenki – tette hozzá.

Eperjes Károly az Ármány és szerelem olvasópróbáján - Békéscsabai Jókai Színház (Fotó: A-Team/Ignácz Bence)

Eperjes Károly az Ármány és szerelem olvasópróbáján – Békéscsabai Jókai Színház (Fotó: A-Team/Ignácz Bence)

Eperjes Károly két éve megrendezte a darabot a Veszprémi Petőfi Színházban, akkor dramaturgiailag egyszerűsítettek a művön, a nagy tömegjeleneteket kihagyták belőle. Most nem módosított akkori rendezésén, a díszletek csaknem teljesen azonosak, az elhelyezésük és egyes jelmezek változnak csupán Békéscsabán.

Eperjes Károly saját korukban, korhű jelmezzel szereti megrendezni a darabokat, ezen sem kellett aktualizálni, mindössze az “emberiség felelősségét” erősítette fel benne. Elárulta: ha az anyagi lehetőségek engednék, az utolsó jelenetben ezt még egyértelműbbé tenné, a lángoló Miller-lakásba harminc-negyven különböző korú, nemű, bőrszínű embert vonultatna fel a színpadon, akik gyarmatosított népek viseletét hordják. “Az utolsó kép azért így is erős”, reményei szerint elgondolkoztatja a nézőket – fogalmazott.

A Kossuth-díjas rendező elárulta, örömmel tapasztalja, hogy a békéscsabaiak figyelemmel kísérik a próbafolyamatot, nagyon várják a darab bemutatóját. A rendező nem először jár Békéscsabán, 2012-ben a Hippolyt, a lakájt állította színpadra.

Fehér Tímea 2012-ben a Hippolyt, a lakáj című előadáson Schneidernét alakította, akkor is nagy izgalommal, várakozással indult neki a próbafolyamatnak. Ez most sincs másként. “A mai nap egy ünnep kezdete a számomra, mert ugyanolyan élményekre számítok, mint amit a Hippolyt alatt átélhettem” – fogalmazott a békéscsabai színésznő. A darabot a békéscsabai teátrum a Veszprémi Petőfi Színházzal koprodukcióban mutatja be. A díszletet Szabolcs János, a jelmezt Kárpáti Enikő tervezte.

Ármány és szerelem olvasópróba - Békéscsabai Jókai Színház (Fotó: A-Team/Ignácz Bence)

Ármány és szerelem olvasópróba – Békéscsabai Jókai Színház (Fotó: A-Team/Ignácz Bence)

Eperjes Károly kaposvári tanítványait is magával hozta, akik közül Tóth János Gergely maga is békéscsabai, így több szempontból is kihívást jelent számára ez a darab. “Nagyon örültem, amikor felkértek a szerepre, a tanár úr személye és a szülővárosom miatt is megtisztelő és komoly feladat a számomra, amihez méltónak kell lennem” – fogalmazott az egyetemista.

Friedrich Schiller legtöbbet színpadra vitt drámájában a tragikus sorsú szerelmespár, Lujza, a polgárlány és Ferdinánd, a nagyhatalmú miniszter fia története elevenedik meg. A két fiatal házassága környezetük számára elképzelhetetlen; Ferdinánd hitveséül hercegi szeretőt szemelnek ki. A polgárlány apja és az arisztokrata miniszter egyetért abban, hogy a kapcsolatnak bármi áron véget kell vetni. A szerelem az udvari intrikák hálójában tragikus véget ér. A drámát Schiller saját szerelmi élete ihlette.

A főbb szerepekben Bartus Gyula, Tóth János Gergely, Tege Antal, Komáromi Anett, Papp Barbara, Krupp Bence, Tomanek Gábor és Fehér Tímea látható.

Forrás: MTI, Békéscsabai Jókai Színház, Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok