‘Beépített kellékek’ – Rekord számú pályamű érkezett a színdarabíró pályázatra

2017 március 26. vasárnap, 15:21

Összesen 41 alkotó gondolta minősítésre érdemesnek színdarabját és küldte el a Békés Város Önkormányzata és a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ által kiírt pályázatra.

A zsűri tagjai folyamatosan olvassák még a napokban is a műveket, végeredmény a jövő hét végére várható. A 3 főből álló zsűri elnöke Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház és a Színitanház igazgatója, rendező, tagjai továbbá Kovács Edit színművésznő, a Békéscsabai Jókai Színház művésze és Szente Béla, a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója.

Csabagyöngye Kulturális Központ

Csabagyöngye Kulturális Központ

A pályázók köre nagyon színes, kilétükről a zsűri is csak körvonalakban a 2017.03.22-én megtartott sajtótájékoztatón hallott először információkat a pályázat koordinátorától, Túri Andreától, a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatóhelyettesétől. A legfiatalabb pályázó 12 éves, a legidősebb már a hetvenes évei derekán jár. Az alkotók munkájuk mellett magukról is írtak néhány gondolatot, melyből életükre, sorsukra is következtetni lehet. Van közöttük családanya, újságíró, teológiával foglalkozó, állami gondozott fiatal, sőt a gyulai Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből is pályáztak.

Érkeztek művek más környező településről is, mint Békéscsaba és Szeghalom, de Békés testvér településéről, Gyergyószentmiklósról is, illetve két békési darab is bekerült a zsűrizésre várók közé. A legtávolabbit Spanyolországból küldték. Van közöttük két oldalas, de az átlag 40 oldal körül van. Kiolvasható melyik az, amit kifejezetten a pályázatra írtak és akár a kodályi utalás is megtalálható benne, illetve az is, ha valakinek már volt otthon létező darabja, mely csak arra vár(t), hogy bemutassák vagy véleményezzék. A felhívás nem csak azt tartalmazta, hogy a kulturális központ építészeti adottságait kell felhasználni mintegy ” beépített kellékként”, hanem mivel a darabot az idei zenei napokon kívánják bemutatni a Színitanház növendékeinek előadásában, így kérték, hogy hangsúlyosan jelenjen meg benne az is, hogy idén Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára emlékezünk.

Az ünnepélyes díjátadás április 13-án lesz Békés Város Ünnepi Képviselő-testületi ülésén, ahová valamennyi pályázót meginvitálnak a győztessel együtt. Az írók ott akár kérdéseket is feltehetik a zsűri tagjainak. A színdarab bemutatóját június 17-án, a XLI. Békés-tarhosi Zenei Napok keretén belül tartják.

Forrás: MTI, Színház.org