Bergmani „vallomástétel” Veszprémben – Villáminterjú Oberfrank Pállal

2017 március 27. hétfő, 7:07

Bergman-bemutatót tarottak vasárnap a veszprémi Latinovits-Bujtor Játékszínben. A premierről Oberfrank Pál igazgató, a darab egyik szereplője mesélt.

Ingmar Bergman Az utolsó sikoly című művét mutatta be vasárnap a Veszprémi Petőfi Színház. Georg af Klercker, svéd filmrendező szerepében Oberfrank Pált láthatja a közönség, aki szerint a darab nem más, mint egy mély „vallomástétel” az alkotási vágy kifejezéséről.

Az utolsó sikoly / Veszprémi Petőfi Színház

Keresztes Gábor, Oberfrank Pál / Az utolsó sikoly / Veszprémi Petőfi Színház

Ajánló a darab elé:

Az ötödik felvonás című könyvem elmaradhatatlan útitársaimról szól: a színházról, a színészekről és a filmről, a mozikról, a filmcsinálásról. Velem tartanak azóta, hogy megépítettem az első bábszínházamat a gyerekszobám fehér asztala alatt” – vallja az ismert svéd rendező-író. Az utolsó sikolyban, mely sajátos álomutazás a valóság és az irodalom határmezsgyéjén a szöveg Bergman képzeletének színpadán pereg. A századelő excentrikus svéd filmrendezője, Georg af Klercker – aki három rövid nyári szezon alatt huszonöt filmet készített – felkeresi a Svéd filmgyár teljhatalmú igazgatóját, hogy némi pénzt és támogatást kérjen tőle. Az egykori barát, az igazgató azonban durván visszautasítja az illuminált állapotban levő, hol rimánkodó, hol pedig fenyegetőző filmrendezőt.

Villáminterjú:

– Kultúra és pénz viszonya, barátság és hatalom… számos örökérvényű kérdés felvetődik a műben. Mi áll a veszprémi előadás fókuszában?

– Ebben az előadásban azzal a kettős konfliktussal találkozunk, amely lejátszódik egy emberben, akiben ott él az alkotásvágy, de a belső és külső korlátok leküzdésének kényszere rengeteg energiaveszteséget jelent számára. Szoktuk hallani, hogy önmagában a tehetség, a tudás nem elég, szerencse is kell, a körülmények szerencsés összhangja. Sokszor az ember önmagában hordja önnön tehetsége kibontásának legfőbb akadályait. Sok esetben azonban külső akadályokba ütközik a tehetség kibomlása, mert a művész számára nem adatik meg az az optimális közeg, amelyben alkothat. Kérdés ilyenkor, hogy egy-egy ajtó bezárása nem nyit-e meg újabb ablakokat.

– Az utolsó sikoly Az ötödik felvonás című könyv egyik alkotása. Csakúgy, mint a többi a színházról, filmről, színészekről szól. Miért éppen erre esett a választása?

– Több mint tíz évvel ezelőtt olvastam ezt az írást, amely nagyon megragadott, hiszen a művészek számára nagyon is ismerős az az élethelyzet, amikor a belső alkotási vágy akadályokkal találkozik. Miután ez egy hatalmas, hosszú monológ tulajdonképpen, színészileg is izgatott ez a kihívás, hogyan lehet egy ilyen terjedelmes szöveget magunkévá tenni, és ezen keresztül valami nagyon mély dologról vallomást tenni.

Oberfrank Pál / Az utolsó sikoly / Veszprémi Petőfi Színház

Oberfrank Pál / Az utolsó sikoly / Veszprémi Petőfi Színház

– A monodráma magányos műfaj. Kiből, miből táplálkozik a színész egy-egy olyan estén, amikor végig egyedül van a színpadon?

– Nem a hagyományos értelemben vett monodrámáról beszélünk, hiszen itt két ember van a színpadon. Az egyik sokat beszél, a másik sokat hallgat, de ez a hallgatás nagyon is beszédes és fontos, és a két ember kapcsolata nélkül ez az előadás nem létezik. Bár lehet, hogy meg lehetne úgy is valósítani, hogy egy képzeletbeli alakhoz szólunk, de úgy éreztem, a realista közeg, a filmgyárigazgató irodája, ahol Bergman műve játszódik, jobban segíti a mondanivaló befogadását. Egyébként az ember, a színész önmagából, a saját belső vizualitásából, imaginációjából építkezik és próbálja a másiknak mindazt láthatóvá, érzékelhetővé tenni, ami belül zajlik. Az a másik lehet a partner, ez a partner lehet azonban a közönség is. Szakmai szempontból ez egy csodálatos, nehezen magyarázható találkozás a közönséggel.

– Hogy fér bele az igazgatói teendők és az egyéb szerepek, elfoglaltságok mellett egy ilyen előadás, ahol „végig a hátán viszi” a produkciót?

– Valahogy bele kell férjen. Úgy lehet megoldani, hogy a tanulás éjszaka történik, és a próbaidőszak minimális.

– Bergman a filmes munkái mellett folyamatosan rendezett vidéki színházakban. Így vélekedett a kettő viszonyáról: „A színház olyan, mint egy megértő feleség – míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt.” Mint mindkét műfajban jártas szakember osztja ezt a véleményt, helytálló lehet ez a hasonlat?

– A filmezés egy magyar színész számára, sajnos, mindig egyfajta bónusz, egyfajta ajándék az élettől. Régen nagyon sok film készült, tévéjátékok, ma összehasonlíthatatlanul kevesebb. A film nagyon finom műfaj, nagyon intim, ez a feleség-szerető hasonlat talán igaz lehet a szavak minden értelmében.

Keresztes Gábor, Oberfrank Pál / Az utolsó sikoly / Veszprémi Petőfi Színház

Keresztes Gábor, Oberfrank Pál / Az utolsó sikoly / Veszprémi Petőfi Színház

– Egy „kulisszatitkot” megosztana velünk? Színpadi feladatai mellett évek óta igazgatja a Veszprémi Petőfi Színházat. Hogyan fogja fel a színházigazgatói létet? Ez is voltaképpen egy szerep vagy egészen máshogy közelít ehhez a feladathoz?

– Soha nem éreztem, hogy megváltoztatott volna az a helyzet, hogy egy színházat igazgatok. Mindig is közösségi ember voltam, így neveltek, korábban is létrehoztam közös színházi jellegű közösségeket, előadásokat, színházi tereket, hogy együtt játszhassunk. Ez inkább egyfajta felelősségvállalás.

– Színházigazgatóként érdekes helyzetben lehet egy-egy premier után, amelyben fellépett. Mi a véleménye, kap a kollégáitól őszinte kritikát?

– Talán attól, hogy soha nem gondolok magamra, mint színházigazgatóra, különösen nem a színpadra lépéskor és azután, nem foglalkozom evvel, és valahogy soha nem fordult meg a fejemben, hogy itt valami más dolog történne, minthogy egy egyébként színésznek tanult valaki eljátszik egy szerepet. A színészek egyébként sem szokták egymást őszinte vagy nem őszinte kritikával illetni, lehetőleg tiszteletben tartjuk egymás munkáját. Magam is mindig nagyon óvatos vagyok ítéletalkotáskor.

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház