Európa, édes hazám – Ősbemutatót tartanak Székesfehérváron

Villáminterjú Szabó K. István rendezővel
2017 április 07. péntek, 11:03

Pénteken mutatja be a Vörösmarty Színház Tömöry Péter Európa, édes hazám c. darabját Szabó K. István rendezésében.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínházában magyarországi ősbemutatóra készül: Tömöry Péter kortárs író, műfordító, dramaturg és rendező Európa, édes hazám című színművét Szabó K. István rendezi, az előadás az Aradi Kamaraszínházzal koprodukcióban készül.

Tapasztó Ernő, Kerkay Rita / Vörösmarty Színház: Európa, édes hazám (Fotó: Szvatek Péter)

Tapasztó Ernő, Kerkay Rita / Vörösmarty Színház: Európa, édes hazám (Fotó: Szvatek Péter)

Tömöry Péter 1991-ben írta a művet németül, 1992-ben mutatták be a Badische Landesbühnében, Németországban, ahol 1991−1993 között főrendező volt. A történet alapjául az szolgált, hogy 1989-ben emigrált Kolozsvárról Németországba, ahol néhány napot egy menekülttáborban töltött. Akkor a saját bőrén tapasztalta, milyen, ha egy felnőtt ember, akinek van már egy felépített élete, elhagyja a hazáját, tele van szorongással, kétellyel, és elvágva minden szálat, arra vár, hogy beengedjék egy másik országba, ahol az álmait megvalósítva új életet kezdhet. A dráma a várakozás gyötrelmeiről szól, a világhuzatba kitettségről.

Szabó K. István immár másodszor rendez a fehérvári teátrumban. Az előadás szereplői: Kerkay Rita, Kozáry Ferenc, Derzsi János és Tapasztó Ernő.

Villáminterjú Szabó K. István rendezővel:

Dolgozol román, erdélyi magyar és magyarországi színházakban. Milyen markáns különbségeket, másságot érzékelsz a romániai és az itteni színházi nyelv között?

Sz. K. I.: Leginkább a színházról való gondolkodásban észlelhetők markáns különbözőségek, és ennek mind kultúrtörténeti, mind nemzetkarakterológiai okai vannak: míg a magyar színházi közízlés mind tartalmában, mind formanyelvében erősen ragaszkodik egyfajta színházi hagyományhoz, a fiatalabb, frissebb román színház nyitottabb szemlélettel fordul a világ felé, bátran szembefordul saját történelmével, és naprakészen újrateremti magát. Ez a tényállás már csak azzal is jól szemléltethető, ha a kortárs drámairodalom színpadi jelenlétét tekintve vonunk párhuzamot. Magam is többnyire a román fordításokból ismerkedem az új nemzetközi tendenciákkal, a magyar színház, általában (nyomokban tartalmaz progresszivitást) beéri a már bejáratott címekkel, és biztonsági köreit futja.

Mennyiben számít egy rendező munkájában, hogy milyen kultúrához/kultúrákhoz tartozik?

Sz. K. I.: Azt gondolom, hogy ebben a munkában kifejezetten előny, ha tágasabb spektrumból merítünk. Én mindig többletként éltem meg azt, hogy kulturálisan kétlaki vagyok. Jólesik átjárni egyik játéktérből a másikba. A román rendezői iskolában tanultam meg a szakma alapjait, amely a magyartól eltérő módszertannal operál, de befogadásra hajlandó munkatársakkal remekül kamatoztatható. Akár itt, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol másodszor is együtt dolgozhatok egy termékeny, jól kondicionált társulattal.

Kozáry Ferenc, Derzsi János / Vörösmarty Színház: Európa, édes hazám (Fotó: Szvatek Péter)

Kozáry Ferenc, Derzsi János / Vörösmarty Színház: Európa, édes hazám (Fotó: Szvatek Péter)

Tavaly Székesfehérváron Dürrenmatt Play Strindberg c. darabját, most pedig Tömöry Péter Európa, édes hazám c. drámáját rendezed. Egyikről sem mondhatjuk el, hogy széles körben ismert lenne Magyarországon. Szeretsz a szélsőségekkel kísérletezni?

Sz. K. I.: Kísérletezésnek tűnik, ha nem egy közismert drámát dolgozunk fel? Nincs ebben semmi szélsőséges. Izgalmas helyzetekből próbálok egy következetes játékrendszert kialakítani, amiben a gondolat, a színész és a közönség összeérjen. Nehéz elfogadnom azt, hogy a közönség nem vevő a kihívásokra, nem igényli az új impulzusokat. Az elmúlt évben bemutatott Play Strindberg sikere is azt bizonyítja, hogy a kételyek ellenére, ha képesek vagyunk hitelesen megszólítani a közönséget, az készséggel válaszol.

Miről szól az Európa, édes hazám? Milyen alapgondolatok fogalmazódnak meg benne?

Sz. K. I.: Ez a darab egy átmeneti állapot érzékeny látlelete: az otthon kereséséről szól, egy olyan időszakban, amikor a mesterségesen szétszabdalt Európa árvái visszakérezkednek a szülői házba. Akiket felvásárolt az anyaország, azok bízhattak az újrakezdés lehetőségében. Akikért nem fizettek fejkvótát…, ők az Európa, édes hazám hősei, egy német menekülttáborban összezárva, karácsonykor, várják a megváltást. A megváltó ezúttal a közmédia képében jelentkezett be, s míg várunk rá, sorstörténetek bontakoznak ki, fény derül a menekülés valódi okaira, belátunk a „státusz” mögé, az iktatószám mögül előbújik az ember. S bár a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején zajló Európa határain belüli migrációs válság az alapja, hőseink történetei, vívódásai kísértetiesen hasonlítanak a most zajló eseményekhez. Időközben csak annyi történt, hogy a tömegmanipuláció eszköztára fejlődött, a lényeg az maradt.

Tapasztó Ernő, Kerkay Rita / Vörösmarty Színház: Európa, édes hazám (Fotó: Szvatek Péter)

Tapasztó Ernő, Kerkay Rita / Vörösmarty Színház: Európa, édes hazám (Fotó: Szvatek Péter)

Mit gondolsz, mennyire kell a művészetnek a mindennapi problémákat feszegetni?

Sz. K. I.: A színház a jelen művészete, és addig van értelme, míg képes tükröt tartani saját korának. Elcsépelt, de még mindig érvényes megállapítás.

Az Európa, édes hazám esetében jelen van a szerző is. Mennyire kell az ő szempontjait, észrevételeit figyelembe venned? Vagy teljesen szabad kezet kaptál?

Sz. K. I.: Kortárs lágerlenyomat. Ezzel a megjelöléssel ajánlja a szerző a személyes élményei által ihletett drámát. Természetesen próbálom értelmezni, megfejteni az indítékait, és megtoldani ezt a művet azokkal a benyomásokkal, asszociációkkal, melyek az én olvasatomban fogalmazódtak meg.