“A báb mindent tud, amit egy élő ember nem” – Villáminterjú Kocsis Rozival

2017 május 10. szerda, 7:00

A Vaskakas nemrég újból kinevezett igazgatónőjét Jászay Tamás kérdezte a felnőttek bábszínházba csábításáról, férfi és női bánatokról és örömökről.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

– Győrben mióta nem ciki felnőtteknek bábszínházba járni?

– Van még munkánk, hogy igaz legyen, amit mond! (nevet) Amikor a bábszínház megszületett, nem gyerekeknek szóló műfaj volt. Az itáliai vásári bábjáték a világ legszabadabb műfaja volt. Semmilyen esztétikai törvénynek nem engedelmeskedett, ráadásul gyakran egy asztalon adták elő vagy egy kis bódéban paravánnal, és ha jött a hatalom embere, a bábos összekapkodta a holmiját és elfutott. Nagyon őszinte, rebellis, szabadszájú műfaj volt, ami hetykén vágta a hatalom szemébe, ha nem tetszett neki valami, máskor meg emberi gyarlóságokat gúnyolt ki. A vásárban nem lehetett válogatni, hogy ki láthatja és ki nem, nyilván a gyerekek is találkoztak vele.

– De akkor miért hisszük azt még mindig, hogy a bábszínház „csak” gyerekszínház?

– Jóval később, a művészi bábjátékban talán a bábu-baba analógiájára gyökeresedett meg az a gondolat, hogy a bábszínház csak a gyerekeknek szól. Szomorú, hogy még a színházi szakmában is tartja magát az a gondolat, hogy aki gyerekeknek játszik, az kisebb jelentőségű dolgot csinál, holott ez nincs így! A bábosok több évtizede kijöttek a paraván mögül, és elképesztően izgalmas viszonyokat tudnak ábrázolni báb és színész között. A báb az abszurditása, szürrealitása, elvontsága révén alkalmas felnőtt tartalmak kifejezésére.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

– Hogyan váltak a felnőtt bábelőadások a Vaskakas egyik védjegyévé?

– Először óvatosak voltunk, havi egy-két előadás erejéig próbáltuk ki. Főleg ismerősök, barátok jöttek, majd az évtizedek alatt kialakult egy nézői réteg, amely fogékony a felnőtteknek szóló bábjátékra. Csak behozni nehéz a felnőtteket, aztán ha megnézik például a 2008 óta játszott, világjáró Metamorfózis című tárgyanimációs előadásunkat, akkor döbbenten kérdezik: „Ez is bábszínház?” Rájönnek arra, amit mi jól tudunk: a báb mindent tud, amit egy élő ember nem. Ha kell, darabjaira esik vagy elröpül, nem köti semmilyen fizikai korlát. Igaz, nincs tekintete, kisugárzása, „szaga” – ehhez kell mögé az élő ember. A mi fő feladatunk a gyerekeknek játszás, amit boldogan teljesítünk, de mivel van rá nézői igény, és a bábművészeknek is szükségük van új kihívásokra, ezért ma már felnőtt bérletet is tudunk indítani.

– Honnan ered a személyes vonzalma a felnőtt bábjáték iránt?

– Kezdetben nem érdekelt a bábszínház, győri gyerekként egyetlen élményem Heni bácsi (Kemény Henrik) Vitéz Lászlója volt. Aztán színésznői álmokat dédelgető bölcsészlányként kerültem a pécsi Bóbita Bábszínházba, ahol akkor Kós Lajos, azaz Lulu bácsi fantasztikus dolgokat művelt, és többek között animációval, bábos eszközökkel mutatott be felnőtteknek szóló darabokat. Nekem egyértelmű volt, hogy korosztálytól függetlenül működik a dolog, és amikor Győrbe kerültünk bábszínészként, igyekeztünk meggyőzni erről az igazgatót. 1996-ban Sramó Gábor rendezte meg A három testőrt, ez volt itt az első felnőtt bábelőadás, amit számos követett.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

– A Vaskakas felnőtt repertoárját megnézve mintha egyre bevállalósabb előadásokkal rukkolnának elő. A három testőr, a Csárdáskirálynő, a Kádár Kata revü, a Leányálom Kft. egy hosszú út állomásainak tűnnek.

– Igen, tényleg egyre merészebbek vagyunk most, hogy már megtaláltuk a fogékony közönséget. A Csárdáskirálynőt két bolgár rendező vitte színre, akiket nem béklyózott a magyar operettjátszás hagyománya. Meg is kaptuk, hogy tiszteletlenül közelítünk a műfajhoz, holott csak arról volt szó, hogy Vereczkei Szilvia kiöregedett sztár, aki a budoárjában visszaemlékszik a régi szép időkre. Az idős színésznőt körülvevő tárgyakból varázsoltunk elő egy világot az orfeumnak berendezett színházban. Később a bátorságunkat megsokszorozta Tengely Gábor főrendező. Színészként nem, de igazgatóként nagyon féltem az általa rendezett Kádár Kata revü fogadtatásától, ehhez képest valóságos rajongótábora alakult az előadásnak, és a mai napig követelik rajtunk a nézők. És a Pelsőczy Réka rendezte Leányálom Kft. is fontos állomás: egy mosodában három nő beszél az életéről, lepedők és retikülök, sok nevetés és zene társaságában.

– Mennyire éles a határ gyerek és felnőttelőadás között?

– Az öncélú erőszakon és a pornográfián kívül mindent meg lehet mutatni a gyerekeknek. Egy igazán jó műalkotás szemérmes, és nehezen adja meg magát. Mindig több rétegű, olyan, mint a hagyma. Az olyan előadásainkban, mint Az új nagyi vagy az Emlékfoltozók, a kisgyerek és az anya is megtalálja azt, amiért jött. Az egyiknek a gondolatiság, a filozofikus tartalom működik, a másik a csoda és a mese szintjén érzékeli a történéseket. A jó gyerekelőadás nem gügyög, nem nézi le a kicsiket, nem akarja szájbarágósan megtanítani őket semmire, ehelyett olyan élményeket közvetít, ami életkortól függetlenül érvényes. A Leányálomban a két hervadó nő meg a fiatal lány sorsa a gyerekeknek nem érdekes, viszont az Emlékfoltozókban ugyanez a felállás már nagyon is foglalkoztatja őket, hiszen az elmúlás, az elengedés már nekik is témájuk.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

Vaskakas Bábszínház: Leányálom Kft.

– 2013 tavaszán mutatták be a Leányálom Kft.-t, aminek a szövege interjúk alapján készült.

– Így van, csupa izgalmas nővel beszélgetett Pelsőczy Réka rendező és Solt Róbert dramaturg. Név nélkül szólalt meg sok-sok nő, mi is csak találgattuk, hogy melyik szöveget ki mondhatta. Nem pletykálkodás vagy a szennyes kiteregetése zajlott, hanem nagyon őszinte szövegek születtek barátságról, szerelemről, anyává válásról és öregedésről. Rékát főleg az érdekelte, mások hogyan élték meg a gyerekkorukat, mennyire hat ki a mostani életükre az anyjukhoz fűződő viszonyuk. Szóba kerülnek persze a férfiak, számos nevetséges sztereotípia, meg a saját gyerekkel kapcsolatos gondolatok. Például az, hogy attól még imádja az ember a gyerekét, ha néha az agyára is megy. Vagy hogy milyen az, amikor belenézel a tükörbe, és már nem azt látod, amit szeretnél. Bent még lakik egy fiatal nő, de a fránya test már cserbenhagy. (nevet) Mondhatja erre, hogy törvényszerű meg banális, persze, mégis megrázó, és mégis lehet rajta nevetni.

– Akkor ez egy nőktől és nőknek szóló előadás?

– Volt olyan női néző, aki utána csak annyit írt: „Honnan ismeritek az én életemet?” Hát onnan, hogy bár különbözőek vagyunk, de mind ugyanazon a lovon ülünk, ugyanazokat az alapproblémákat éljük át. Ravaszok vagyunk, és tudjuk, hogy a férfiakat a párjukon keresztül lehet becsalogatni. Aztán amikor már itt vannak, iszonyúan röhögnek, mert ráismernek, hogy milyen buták tudnak lenni néha. Egyikük azt írta: „Jó tükör vagytok!” Úgy látszik, ő valamit meglátott. Talán önmagát?

Kérdezett: Jászay Tamás
Forrás: vaskakas.hu