Eddigi legmagasabb nézőszámát érte el a zalaegerszegi színház

2017 június 03. szombat, 8:00

Története legmagasabb nézőszámát érte el a 2016/2017-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – közölte a társulat pénteki évadzáró társulati ülésen a teátrum igazgatója.

A szezonban 269 előadást játszottak, a produkciókat több mint 76 ezren látták – részletezte Besenczi Árpád, hozzátéve, hogy a bérletesek száma meghaladta 11 ezret.

Mint fogalmazott, a nézők részéről nagy igény van a szórakoztatóbb darabokra, ezért a műsortervbe több könnyedebb darabot is választottak. Ugyanakkor törekedtek arra, hogy minőségi előadásokat állítsanak színpadra: a Balfácánt vacsorára című vígjátékot, A dzsungel könyve című musicalt vagy például az Agatha Christie Tíz kicsi néger című krimijéből készült színpadi adaptációt művészileg és technikailag is “komplett színházi élményként” tudták átadni a nézőknek – említett példákat Besenczi Árpád.

Beszélt arról is, hogy műsoron voltak komolyabb, gondolatébresztő darabok is. Sikerrel mutatták be Az ötödik pecsét című színművet és a Molnár Ferenc művéből készült Liliomot is.

Besenczi Árpád szerint a következő évadban is a népszínházi modellt követik, és igyekeznek minden igénynek megfelelni.

A 2017/2018-as évadban nyolc nagyszínpadi előadást és egy stúdiószínházi darabot mutat be Hevesi Sándor Színház. A produkciók közt lesz kortárs és klasszikus darab, családi vígjáték és bemutatnak két musicalt is.

A nagyszínpadi előadások sorát Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című vígjátéka nyitja. Az évad a nagysikerű Webber-musicallel folytatódik, az Evita című produkciót Böhm György állítja színpadra. 2018-ban tűzik műsorra Székely János Caligula helytartója című színművét Sztarenki Pál rendezésében. Márciusban Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját mutatják be Lukáts Andor rendezésében, az előadás Ecsedi Erzsébet és Farkas Ignác jutalomjátéka lesz. Az évadot zenés darab zárja, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt áprilisban láthatja a közönség.

A műsortervben ifjúsági előadások is szerepelnek. Szeptemberben Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művét mutatják be Szakonyi Károly átiratában. Novemberben lesz a Szent Péter esernyője című vígjáték premierje.

A stúdiószínházban Müller Péter Akutagava Rjúnoszuke elbeszélése nyomán írt, A vihar kapujában című drámát Gergye Krisztián rendezésében január 26-án mutatják be.