Szabó Magda, Máté Péter, Kabos Gyula előtt tiszteleg az Esztergomi Várszínház

2017 június 03. szombat, 13:29

Legendás írók és művészek születésnapját ünneplik az Esztergomi Várszínház 29. szezonjában. Különleges produkciókkal tisztelegnek Szabó Magda, Máté Péter, Kabos Gyula előtt és megemlékeznek Cserháti Zsuzsáról is. A nyitóelőadás július 7-én a Hair című musical lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.

Spirit Színház: Az ajtó

Spirit Színház: Az ajtó

Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója elmondta: idén is a műfaji sokszínűség és az igényes szórakoztatás mellett állították össze a programokat. Megemlékeznek legendás és nagy hatású irodalmi személyiségekről, művészekről. Szabó Magda születésének századik évfordulója alkalmából hívták meg a Spirit Színház Az ajtó című előadását Hegyi Barbara főszereplésével július 14-én. Másnap pedig az Agyigó – egy nő sorsa a XX. században azaz Szabó Magda: az Ember címmel Nagyváradi Erzsébet, Gerendás Péter és Kutik Rezső idézi meg az írónő szellemiségét.

Ugyanezen a hétvégén, vasárnap a 200 éve született Arany János előtt tisztelegnek a Fénylő költészet című esttel, Kökényessy Ági, Maronka Csilla és Keresztes-Nagy Árpád produkciójával. Maradva a jubileumoknál, idén lenne hetven éves a magyar könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb énekese, Máté Péter. Az ő közkedvelt és felejthetetlen dalai szólnak majd július 22-én a várszínházban Molnár György együttese és Gallusz Nikolett közreműködésével.

Az emlékezéseket, életművek előtti tisztelgéseket a Bazilika előtti nagyszínpadon sem hagyják ki, hiszen 130 éve látta meg a napvilágot Kabos Gyula színművész. Többek között ezért is hívták meg a Madách Színházból a nagy sikerű a Meseautó című szórakoztató musicalt, amelyet Szente Vajk rendezett. Az előadás augusztus 17-én látható. Előző nap pedig Adamis Anna dalszövegeiből készült Szekeres Géza és Mikó István által írt Egy tányér napfény című musicalt tekintheti meg a közönség a Mandala Dalszínház előadásában.

Egy tányér napfény - főpróba

Egy tányér napfény – főpróba

A direktor hangsúlyozta: a visszajelzések alapján az elmúlt évad egyik sikere a Nemzeti Színházból érkezett Psyché volt, ezért a közönség kívánságára július 29-én újra látható lesz a Vidnyánszky Attila rendezte darab a várszínházban. Horányi László kiemelte, hogy idén is törekednek a színházi műfajok sokszínűségét, értékeit megmutatni. A Hair mellett megtekinthető lesz majd Heltai Jenő Naftalin című zenés vígjátéka a Révkomáromi Jókai Színház bemutatójaként augusztus 12-én. Jantyik Zsolt Ezüstbojtár című zenés játéka július 21-én látható és mindemellett egy igazi különlegességet is tartogatnak a közönségnek egy másik városi játszóhelyen. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében látható A végjáték című dráma július 8-án. A darab William Saroyan Barlanglakók című műve nyomán készült Kocsárdi Levente rendezésében, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékaként.

A zenés műfajok kedvelő számára hívták meg július 23-án Olt Tamás Megadom magam című musicalét, majd egy hét múlva július 28-án Érdi Tamás és az Óbudai Danubia Zenekar koncertezik a színpadon. Két nap múlva Cserháti Zsuzsa-estet tekinthetnek meg a nézők Horányi Júlia énekesnő előadásában.

Madách Színház: Meseautó

Madách Színház: Meseautó

Az “Esztergomból indultam” sorozat keretében Túri Lajos Péter koreográfus első önálló táncestjének ad otthont a várszínház augusztus 5-én, 11-én pedig a Fugato Orchestra és Tátrai Tibor gitáros mutatja meg, milyen az, amikor a barokk kor zenei elemeit mai modern stílusokkal vegyítik.

Az idei várszínházi programból sem maradhat ki az évek óta visszatérő L’art pour l’art Társulat, a Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesület, az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola bemutatkozása és ismét lesz Esztergomi Bábos Tábor, immár tizenhetedszer.

 
 

Kapcsolódó anyagok