Szabó Magda “debrecenisége” – Törzsasztal a Csokonai Színházban

2017 június 03. szombat, 10:31

Kerekasztal-beszélgetéssel és színházi műsorral egybekötött estet tartanak Debrecenben.

Szabó Magda

Szabó Magda

A Csokonai Színház az Ünnepi Könyvhét idei rendezvényeihez kapcsolódóan június 9-én 18 órától az Alföld folyóirattal közösen Szabó Magda törzsasztal címmel rendez kerekasztal-beszélgetéssel és színházi műsorral egybekötött estet.

Szabó Magdát gyakran nevezik Debrecen ikonikus írójának, de hogy miben áll a szerző és a város kapcsolatának különlegessége, milyen hatással volt a „debreceniség” Szabó Magda életművére, illetve annak megítélésére, arról ritkán esik szó. Ha valahol lehet Szabó Magdának törzsasztala, az mindenképpen Debrecenben van. E köré a képzeletbeli törzsasztal köré hív a Csokonai Színház költőket, írókat, irodalmárok és színművészeket, hogy megosszák egymással Szabó Magda mítosszá nőtt „debreceniségéről” szóló gondolatainkat.

Az est első felében Szirák Péter irodalomtörténész, az Alföld folyóirat főszerkesztője Kiss Noémi és Térey János írókkal, illetve Juhász Anna irodalmi menedzserrel beszélget Szabó Magda irodalmi örökségéről, debreceniségéről és mitikussá nőtt alakjáról. Az est második felében a Csokonai Színház társulatának tagjai zenés irodalmi műsor keretében idézik fel a város és a színház ikonikus írójának alakját. A műsorban részletek hangzanak el Szabó Magda Ókút és Kiálts, város! című műveiből Ráckevei Anna, Csikos Sándor és Vranyecz Artúr tolmácsolásában, illetve megszólalnak a pályatársak Szabó Magdához és Szabó Magdáról írt művei is a színház prózai és operatársulatának előadásában. Az est különlegességeként felhangzik a Szabó Magda emlékére írt A hallei kirurgus című opera egyik áriája a Virtuózokból is ismert Szüts Apor előadásában.