8 éve hunyt el Bujtor István – Emlékestet rendeztek Tihanyban

2017 július 01. szombat, 12:09

Nyolc éve hunyt el Bujtor István. Felesége, Bujtor Judit azóta ápolja a neves színész emlékét, pénteken pedig emlékestet rendezett számára Tihanyban.

“Egy hónappal ezelőtt Budapesten, a MOM-ban volt egy hasonló est, ahol a pályatársai és barátai léptek fel. Most a róla elnevezett szabadtéri színházban találkozhatnak Istvánnal mindazok, akik szerették, illetve szeretik ma is”- mondta az özvegy.


Palóc Videotéka YouTube-csatornájának köszönhetően új előzetest kapott a Pogány Madonna

“Az, hogy István ilyen mély nyomokat hagyott az emberekben, engem is kötelez arra, hogy méltó módon őrizzem az emlékét, és megmutassam az általa felállított mércét. Felelősséggel ezen az esten is, hiszen ő egyáltalán nem élt magamutogatóan. A könnyedsége, lazasága, humora mögött nagy tudás, műveltség, felkészültség, ugyanakkor szerénység volt. Nagyon megható, hogy létezik a közösségi portálon Bujtor István Fan Club. Egészen fiataloktól az idős emberekig írnak oda bejegyzéseket. Tihanyban, a szabadtéri színpadon és Füreden, a szobránál is sokan fényképezkednek. Már tavaly elhatároztam, hogy a mostani kerek évfordulóra megpróbáljuk bemutatni az életét, pályafutását, a filmek, színházi szerepek, fotók, emlékező barátok közreműködésével egy kis műsor keretében. Akit hívtunk, az első szóra vállalta a fellépést” – mondta Bujtor Judit.

Az esten színpadra lépett Aradszky László, Kern András, Eperjes Károly, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Reviczky Gábor, Frenreisz Károly. Eljöttek az Ötvös Csöpi fémjelezte filmek egykori gyermekszereplői és Bujtor István filmes korszakának egyik kiemelkedő fotósa, Inkey Alice.

Forrás: Veol.hu, Blikk,  Bujtor István Szabadtéri Színpad