Már 4 éves a veresegyházi “színházi startup” – Verebes és Szurdi is rendez

2017 szeptember 12. kedd, 13:23

A hol “színházi startupnak”, hol “zöldmezős szellemi beruházásnak” titulált veresegyházi teátrum mozgalmas nyarat követően készül az évadnyitásra. Negyedik szezonjuk kínálatában 20 különböző produkció összesen 50 előadásával várják a színházbarátokat – nem csak Veresegyházról.

Csak rövid nyári szünetre marad idő a Budapesttől 20 kilométerre fekvő Veresegyház színházában, hiszen nemrég ért véget az általuk szervezett, Mézesvölgyi Nyáresték elnevezésű szabadtéri programsorozat. A hét egymást követő hétvégén több, mint 9500 néző váltott jegyet a zenés, táncos, és színházi műsorokra. Venyige Sándor, a Veres 1 Színház művészeti vezetője rámutatott: a nyári színház – amely olyan nagysikerű előadásokat vendégül látott, mint az Őrült Nők Ketrece vagy az ExperiDance több produkciója – túlnőtt a helyi kereteken, ugyanis a közönség közel fele Veresegyházon kívülről érkezett, és 9%-os volt a fővárosi érdeklődők aránya.

Az igazgató ismertette az előző évad eredményeit is: 50 előadást tartottak, a nézőszám 16 000 volt, a bérletesek száma pedig 1300-ra nőtt. Fontos mérföldkövet jelentett a 2016/17-es szezon, hiszen az alapítás óta a százezredik néző is átlépte a színház küszöbét.

A 2017/18-as évadban a teátrum 6 bérletsort indít, amelyből kettő gyerekbérlet, s 1600 bérlet eladására számítanak.

Az új évad első bemutatójára október végén kerül sor – Szurdi Miklós rendezi Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood című vígjátékát. A kiöregedett színészházaspár félreértésekkel teletűzdelt kalandjait Petridisz Hrisztosz, Zorgel Enikő, Mészáros Árpád Zsolt, Esztergályos Cecília és Peller Károly főszereplésével láthatja a közönség.

Szintén októbertől lesz látható Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green! című színműve a budapesti Belvárosi Színházban, ahová a nagy nézői érdeklődésre való tekintettel költözik az előző évadban Veresegyházon bemutatott produkció. A humoros és szívhez szóló pillanatokban egyaránt gazdag előadás szereplői: Székhelyi József és Pál Tamás, rendező: Molnár Kristóf.

Február elején egy igazi klasszikus kerül repertoárra. Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című komédiáját Schlanger András állítja színpadra, főbb szerepekben Hirtling István, Székhelyi József, Mihályi Győző, Dósa Mátyás és Janik László.

Az évad utolsó bemutatója Matthieu Delaporte-Alexandre de la Patelliere: Hogyan nevezzelek? című színműve lesz, amelyet Verebes István rendez. A néhány éve a filmvásznon is zajos sikert arató történetet ezúttal Szabó P. Szilveszter, Pál Tamás, Molnár Gyöngyi és Mezei Zoltán szereplésével áprilistól láthatjuk a Veres 1 Színházban.

A saját produkciók mellett ebben a szezonban is kiváló vendégjátékok gazdagítják majd a kínálatot. Robert James Waller: A szív hídjai című színműve Udvaros Dorottya és László Zsolt főszereplésével, Novák Eszter rendezésében; valamint Pataki Éva: Edith és Marlene című zenés játéka Nagy-Kálózy Eszter és Botos Éva kettősével, Mészáros Márta rendezésében a Vankó, a Sejtes, és a Dániel bérletek előadásait egészítik ki. A Kortárs bérlet előadásai között pedig John Fowles: A lepkegyűjtő című thrillere (fsz: Bereczki Zoltán, r: Horgas Ádám), Hindi Brooks: Romance.com című vígjátéka (fsz: Molnár Piroska, Jordán Tamás, r: Dicső Dániel), Nyikolja Koljada: A topmodell című darabja (fsz: Janik László, Megyeri Zoltán, Vajda Júlia, r: Szilágyi Annamária), valamint Harold Pinter: Hazatérés című színműve (fsz: Mikó István, r: Gyuriska János) kerül műsorra.

 
 

Kapcsolódó anyagok