Állandó esztergomi színházat szeretne a Babits Mihály Kamaratársulat

2017 november 05. vasárnap, 17:28

November 3-án mutatta be a Babits Mihály Kamaratársulat Vörös István Presszó-szonáta c. művét. Az előadás után a kamaratársulat alkotói nevében Kaj Ádám társulatvezető olvasta fel azt a  nyilatkozatot, amivel hitet tettek egy állandó esztergomi színház ügye mellett.

 

A Babits Mihály Kamaratársulat nyilatkozata:

Legyen szabadság, egyenlőség, színház – mondja Kelemen László, az első magyar színigazgató a róla szóló Színészköztársaság című darabban. Miért lehet ma, 2017-ben, példa számunkra az általa 1790-ben alapított színitársulat? Az a társulat, ami egy történelmileg súlyosan terhelt és zavaros időszakban kezdte működését? Az a társulat, ami nem kevésre vállalkozott, minthogy megteremtse a magyar nyelvű színjátszás alapjait? Egy olyan Pesten és Budán, aminek a lakosságszáma együttvéve volt harminc ezer fő, és aminek anyanyelve döntő többségben a német volt?

Babits Mihály Kamaratársulat: Presszó-szonáta (fotó: Giricz Máté)

Babits Mihály Kamaratársulat: Presszó-szonáta (fotó: Giricz Máté)

A színház mindig is éke egy városnak. Nem fényűzés, nem kirakatlátványosság, hanem egy település kultúrájának fokmérője, lelkületének hordozója. Esztergom az egyetlen magyar város, ahol aláírásgyűjtést szerveztek egy állandó színház alapításáért. És ez nem a régmúltban történt! A Városok Városa ezzel mindenképp kivívta helyét a magyar színháztörténetben. És ha jobban belegondolunk, a színház, a színjátszás mindig is szorosan összefüggött a polgársággal, az első városi színházak is a polgárosodásnak köszönhetők. A színház a nevelés és az anyanyelv ápolása tekintetében pedig ugyanolyan fontos, mint az iskola. A színház ugyanakkor fórum is, ahol a város polgárai találkozhatnak. Egy állandó esztergomi színháznak pedig még ennél is többet kell vállalnia, ugyanis nemcsak a várost, hanem az egész régiót kell szolgálnia, különös tekintettel a felvidéki szórvány- és tömbmagyarságra. De nyitnia kell a visegrádi országok felé is, nem csak földrajzi fekvésünkből, hanem kultúránk közép-európaiságából adódóan.

A károgók nyilván azzal „érvelnének”, hogy mi szüksége egy majd harminc ezres városnak önálló színházra? Az első válasz erre mindenképpen Kelemen László és az első magyar színtársulat. Az anyanyelvű kultúra, a színház nem demográfiai vagy gazdasági kérdés, hanem alapvető jog, alapvető igény, alapvető szellemi táplálék és szükséglet. Budaörs 27 ezres város, gyakorlatilag összenőtt Budapesttel, még BKK járat is van a két város között.

Gondolhatnánk, hogy semmi szükség önálló színházra ebben a városban, hiszen a budapesti teátrumok könnyedén elérhetők. Mégis pár évvel ezelőtt az addig befogadó színházként működő Budaörsi Játékszín önálló társulatot szervezve, Latinovits Színház néven született újjá, és állja meg a helyét a szakma legfontosabb találkozóin és fesztiváljain. Ha Budaörsnek sikerült, Esztergomnak miért ne menne?

Kedves Barátaink! Történelmi napokat élünk Esztergomban. Bontják a Zöldházat, és érezni, ahogyan fellélegzik a város, ahogyan levedli magáról egy régi rendszer elkopott gúnyáját. A rombolás azonban nem lehet végcél, itt az idő végre építkezni is.

Kedves Barátaink Esztergomból, Párkányból, Budapestről, Zalából, Szegedről, Kolozsvárról és Münchenből, kérjük, támogassák, támogassátok az első állandó esztergomi teátrum, a Babits Mihály Kamaraszínház ügyét, hogy városunk újra az ország szellemi fővárosa legyen, és olyan előadásokkal ajándékozza meg a régiót, amelyek magukon hordják az új színházi törekvések jegyeit, de közben méltó folytatói is a magyar játékszíni hagyománynak.