Illatszertár – Mohácsi János két évtized után tér vissza Nyíregyházára

2017 november 24. péntek, 7:00

November 25-én mutatja be a Móricz Zsigmond Színház László Miklós Illatszertár című darabját. Mohácsi János közel két évtized után tér vissza Nyíregyházára.

Ajánló a darab elé:

László Miklós „békebeli” romantikus komédiája igazi örökzöld, ráadásul egyike azon kevés magyar vígjátéknak, amely a határokon túl is sikert sikerre halmoz, népszerűsége lassan száz éve töretlen a nemzetközi porondon is. A félreértéseken alapuló, érzelmes és mulatságos történet számtalan feldolgozást ért meg, a Párizsban is sikerrel játszott Magazin au coin de la rue-től, a Tom Hanks és Meg Ryan fémjelezte A szerelem hálójában fergeteges szerelmi párviadaláig. A karácsony előtti nosztalgikus történetben egy drogéria agyonhajszolt alkalmazottai keresik a párjukat, és helyüket az életben, sok más magányos, elfoglalt emberhez hasonlóan – egy ismeretlen, sosem látott partnernek küldött levelek útján… De mi történik akkor, ha a vágyott igazi mégsem az Óperenciás tenger túlpartján él, hanem nagyon is mellettünk, akár a közvetlen közelünkben, olyannyira, hogy eleinte azt hisszük, el sem bírjuk viselni?

László Miklós különös finomsággal megrajzolt karakterei bölcs, ellenállhatatlan humora, a szerelem (és az emberi természet) megannyi árnyalatát felvonultató érzékeny ábrázolásmód, a darab egy kristály áttetszőségét idéző struktúrája mind hozzájárulnak ahhoz, hogy újra és újra felfedezzük magunknak Asztalos úr és Balázs kisasszony magával ragadó és elgondolkodtató történetét életről, önmagunkról, szerelmeinkről és csalódásainkról. Az előadást a remekmű-alapanyagon felül a rendező személye teszi igazi különlegességgé: a történeteket saját felkavaró és kacagtató színházi nyelvére fordító, sokszoros díjnyertes Mohácsi János közel két évtized után tér vissza Nyíregyházára.

Mohácsi István és Mohácsi János / Fotó: Gordon Eszter

Mohácsi István és Mohácsi János / Fotó: Gordon Eszter

Mohácsi János a visszatérésről:

Az itteni rendezéseim óta is jártam Nyíregyházán, hiszen a VIDOR Fesztiválon több darabommal felléptünk más teátrumokkal, például a Liliomfival, a Zűrzavaros éjszakáva. Jó visszatérni ide, hiszen bár vannak, akik már nem játszanak itt a régiek közül, de azért ismerősök is vannak szép számmal, például Szabó Márti, Tóth Károly, s jó érzés velük újra találkozni.

Egy véletlen hozta, hogy ismét itt lehetek, ugyanis Pelsőczy Rékát nem „adta ki” a Katona József Színház, mert nem tudták egyeztetni az itteni elfoglaltságait az ottanival, nekem pedig kiesett egy marosvásárhelyi munkám, ezért engem kértek fel a rendezésre. Az Illatszertárban nem történnek látványos tragédiák, apróbbak azonban igen, ezeket viszont nem akarom elmondani, legyen az előadás titka. Bár nagy „átíróként” tartanak számon engem és a testvéremet, de én a darabot szeretem szolgálni. Nincs olyan alkotás, amibe ne nyúlnék bele, ide értve a sajátjaimat is, ha újra terítékre kerülnek, így bármennyire jó is e mű párbeszédtechnikája, helyenként elavult a szöveg, ittott túl, másutt pedig alul van írva. Szerintem maga a szerzõ is örülne a változtatásoknak. (…)

Egy illatszertárban játszódik a történet, meglehetõsen naturális díszletek között, amit Khell Zsolt tervezett. Szeretem, ha a színészek is beleszólnak a szöveg kialakításába. Az a jó, ha ‘több fejjel’ gondolkodik az ember. Humorban nem lesz hiány, már csak azért is, mert eleve viccesek a jelenetek. Nagy helyzetkomikumok nincsenek, de talán sikerül beletenni egyet-kettőt. Eredetileg finom, megtört humora van, mi azonban ennél közvetlenebbek leszünk, mert ezt jobban szeretem a színpadon, mint az eleganciát.

A nyíregyházi társulat (fotó: moriczszinhaz.hu)

A nyíregyházi társulat (fotó: moriczszinhaz.hu)

László Miklós
ILLATSZERTÁR

Hammerschmidt: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
Asztalos úr: HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
Sipos úr: ISTVÁN ISTVÁN
Kádár úr: GULÁCSI TAMÁS
Balázs kisasszony: SZÉLES ZITA
Rátz kisasszony: SZABÓ MÁRTA
Molnár kisasszony: HORVÁTH MARGIT
Árpád: FELLINGER DOMONKOS
Jancsi: LAKATOS MÁTÉ
Detektív: GYURIS TIBOR
Rendőr: TÓTH KÁROLY
Első hölgy: FORRÓ-TÖRÖK TÜNDE
Második hölgy: JENEI JUDIT

Díszlettervező: KHELL ZSOLT
Jelmeztervező: REMETE KRISZTA
Zene: ZSÁGER-VARGA ÁKOS
Ügyelő: T-LAFOREST CSABA
Dramaturg: MOHÁCSI ISTVÁN
Súgó: KOVÁCS KATALIN
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA
Rendező: MOHÁCSI JÁNOS

Bemutató: 2017. november 25.
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

 
 

Kapcsolódó anyagok