“Ami a kulisszák mögötti világot illeti, a valóság sokkal szolidabb” – Villáminterjú Danyi Judittal

2017 december 22. péntek, 10:17
Mennyivel viccesebb a színház hátulról, a kulisszák mögül, mint a nézőtérről nézve – ezzel a felismeréssel kezdett neki Michael Frayn a Függöny fel! komédia megírásának, miután csaknem elaludt egy barátja színdarabján. Bakik, elszólások, szerelmek és civakodás – a színház színe és visszája egy fergeteges komédiában, amelyről Danyi Juditot kérdezte Rákász Judit.

Danyi Judit

– A saját pályádon kerültél olyan vicces szituációba előadás közben vagy a kulisszák mögött, amit eszedbe juttatott a darab?

– Persze! Goldoni A legyező című komédiájának egyik előadásán történt, hogy a szék, amire le kellett ülnöm, és ami minden egyes előadáson ugyanott volt, eltűnt. Kiss Jenő ugyanis arrébb tette. Erre azonban csak akkor jöttem rá, amikor le akartam ülni rá, és hirtelen a földön találtam magam… El nem tudom mondani, mennyire meglepődtem, hogy mit keresek én a földön!? Vagy egy másik példa, szintén A legyezőből: a szövegem szerint azt kellett volna mondanom, hogy „Igazán butaság ilyen dolgokon nevetni.”, csakhogy megbotlott a nyelvem, és azt mondtam: „Igazán butaszág ilyen dolgokon nevetni.” Mire a partnerem, akinek erre azt kellett volna válaszolnia, hogy „Nem butaság, nem butaság, hanem ostobaság.”, felvette a fonalat, és közölte: „Nem butaszág, nem butaszág, hanem osztobaszág.” Általában jól tudom kontrollálni magam még ilyen helyzetekben is, de akkor képtelenség volt folytatni, hiszen nem is volt kinek mondani a szöveget, mert mindenki nevetett. Ráadásul éppen aznap este volt az előadás tévéfelvétele…

– Előfordult olyan is, amikor nem a véletlen szülte a vicces helyzetet, hanem gondosan előkészített poénról volt szó?

– Darabtemetésen, tehát az utolsó előadáson volt, hogy például a whiskeys üvegbe tea helyett alkohol került… De megnyugtatok mindenkit, ami a kulisszák mögötti világot illeti, a valóság sokkal szolidabb, mint amit a Függyöny fel! című darabban láthatnak. Ott igazi baki parádét produkálnak a szereplők, személyes konfliktusokkal fűszerezve, rivalizálással, civakodással, egymás froclizásával…

– A női főszereplőt, Dotty Ottleyt alakítod, aki egyúttal a darabbeli társulat által színre vitt produkció főszereplője.

– Az ő jutalomjátéka az a szerep, amelyet a történet szerinti előadásban alakít. Komédia a komédiában, hiszen a társulat egy vígjátékot állít színpadra, s azzal indul turnéra. A házvezetőnőt alakítja, igen meglepő külsővel… Viharos főpróbába csöppennek a nézők, de a folytatás, a turné sem lesz csendesebb, s ebből Dotty Ottley finoman szólva kiveszi a részét. Szerelem, féltékenység, szakítás, egymásra találás – s mindeközben a színpadon zajlik az előadás, ám ettől a darabbeli társulat tagjai egy cseppet sem hagyják zavartatni magukat.

Szerző: Rákász Judit / Kecskeméti Katona József Színház