Diákszemmel Sopron történelme – Fiatalok veszik birtokba a Petőfi színpadát

2018 január 15. hétfő, 15:44

Sopron történelme áll annak a különleges előadásnak a középpontjában, amelyet kilenc oktatási intézmény 100 fiatalja mutat be január 22-én délután öt órától a leghűségesebb város teátrumában a magyar kultúra napja alkalmából.
A Soproni Petőfi Színház átadja a színpadot a gyerekeknek, diákoknak, hogy a magyar kultúra napja alkalmából bemutatkozhassanak a közönségnek, mégpedig egy olyan délután keretében, amikor a saját nyelvükön, szemüvegükön keresztül mesélhetnek a nézőknek a város történelméről, legendáiról, hőseiről. Mindezt az Ádámok és Évák 2010-ben indult szolnoki kezdeményezést folytatva teszik meg az intézményben. A Magyar Teátrumi Társaság keretében létrejött program célja: a fiatal korosztályt közelebb hozzák a színház világához nemcsak nézőként, hanem alkotóként is, hogy kipróbálhassák magukat a színpadon.

A Soproni Petőfi Színház a XX. század elején

A Soproni Petőfi Színház a XX. század elején

Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója harminc témát ajánlott a jelentkezőknek, s ők választottak ebből kilencet, amelyeket a rendhagyó színházi előadás jeleneteiként pedagógusok segítségével dolgoztak fel, különböző műfajokban, stílusokban. Láthatnak a nézők filmes történeteket, táncos részeket, színpadi játékokat. A fiatalok így mesélnek majd a brennbergi szén felfedezéséről, a helyi boszorkányperekről, Kapisztrán János soproni prédikációjáról, a Pihenőkereszt és a Zöld kő legendájáról, a Fehér Ló fogadóról, a pékfürösztésről, Niczky Benedek 1420. évi kivégzéséről és arról is, Petőfi Sándor katonáskodása idején hogyan szökött ki Liszt Ferenc koncertjére.

Az ünnepi előadás résztvevői: a Tóth Antal Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, a Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma, a Petőfi Sándor Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény, a Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium és a Soproni SZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma.

A Petőfi Színház szakmai és technikai támogatást nyújt az oktatási intézményeknek jelmezekkel, díszletekkel. A csoportokat Major Zsolt színművész, rendezőasszisztens segíti a teátrumban.