Klamm háborúja – Osztályterem-színházi produkció először Kecskeméten

2018 január 18. csütörtök, 8:04

Osztályterem-színházi előadást mutatott be a Kecskeméti Katona József Színház január 12-én, a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban. A Klamm háborúja Farkas Ádám szereplésével, Réczei Tamás rendezésében látható.

Farkas Ádám / Klamm háborúja / Kecskeméti Katona József Színház

Ajánló a darab elé:

Összefüggésbe hozható-e Klamm tanár úr egy iskola időn túli tragédiával? Az egykori kedvenc diákja valóban nála járt-e az utolsó estén, mielőtt önkezével véget vetett életének?

Egy tanár lelkiismeretének vívódásai a tanári szerep határairól. Meddig tart az ő felelőssége, hol ér véget az iskolai óra? Ez gyötri hősünket, őrlődik és elemzi saját cselekedeteit előre és hátra, mintegy segítséget kérve az előadáson résztvevő közönségtől is.

Interaktív játék mindarról, miképpen folytatódik az iskolában zajló élet az iskola falain kívül.

Vajon felmentést kap-e Klamm tanár úr saját magától?

Interjú Farkas Ádámmal:

Monodrámaként próbáltuk a darabot, pedig valójában vannak partnereim: a közönség, a padokban ülő diákok. Érdekes és furcsa helyzet, hogy a kollégákkal a főpróbán találkoztam először, s máris együtt játszottunk… – mondja Farkas Ádám, aki Kai Hensel Klamm háborújának címszerepét alakítja Réczei Tamás rendezésében, a kecskeméti Katona József Színház első osztályterem-színházi előadásában.

Farkas Ádám / Klamm háborúja / Kecskeméti Katona József Színház

 

A Klamm háborúja egy tanár és egy osztály között kialakuló harcról szól, mégsem egyszerűen iskolai történet.
A kiindulópont mindannyiunk közös élménye, az iskola, azonban a történet nem marad az iskola falai között. Megismerünk egy magának való, boldogtalan embert, akinek az élete hazugságokra épül, s mindent megtesz, hogy ezeket alátámassza. Azonban egy ponton túlcsordul a hazugság, és maga alá temeti Klammot, amiben fontos szerepe van a környezet aktív protestálásának.

Osztályterem-színházi előadásként, iskolákban mutattátok be az előadást. A felnőtt nézőkre gondoltatok?
Azt remélem, hogy lesz alkalmunk felnőttek előtt játszani. Konkrétumokat nem tudok mondani, de a szándék nem kérdéses. Sok iskolától kaptunk meghívást, egyelőre ezeknek teszünk eleget.

Farkas Ádám / Klamm háborúja / Kecskeméti Katona József Színház

Időről-időre kilépsz az előadásból, és megszólítod a közönséget. Milyen szempontok szerint kérdezel?
Legtöbbször olyan kérdéseket teszünk föl, amelyekről azt gondoljuk, hogy utat nyitnak a történet értelmezése előtt. Szeretnénk megmutatni, mi mindenről szól a szöveg az első, primer olvasaton túl. Hogyan lehet egy adott szövegről gondolkodni, és olyan kérdéseket feltenni, amelyektől a színház nem puszta esztétikai élmény lesz a nézők számára, hanem valami, ami nagyon szorosan és közvetlenül vonatkozik rájuk.

Felkészültél rá, hogy keményebb reakciók is érkezhetnek a diákok részéről?
Szerintem erre nem lehet felkészülni. Nem modellezhető, hogy mi lesz, ha egy hozzászólásból kiderül például, hogy otthon bántalmazzák azt a gyereket. Remélem, hogy képes leszek jól reagálni a helyzetre, és megtalálni az esetleg felszínre kerülő problémáknak a megfelelő fórumot. De az előadásnak semmiképpen sem az a célja, hogy kikényszerítsen vallomásokat. Nem erre vadászunk.

Farkas Ádám / Klamm háborúja / Kecskeméti Katona József Színház

Mennyire vonod be a diákokat a játékba?
Monodrámaként próbáltuk a darabot, pedig valójában vannak partnereim: a közönség, a padokban ülő diákok. Érdekes és furcsa helyzet, hogy a kollégákkal a főpróbán találkoztam először, s máris együtt játszottunk…

Az iskolai környezet megnehezíti, vagy könnyebbé teszi számodra a játékot?
A színházban általában fölépítünk tereket, és éppen az a szép benne, hogy van egy épületünk, amely világokat képes magába fogadni. Ugyanakkor annak is megvan a különlegessége, hogy valós helyszínen játszunk. Ha az előadás végén kilépek a teremből, nem az ügyelőpulthoz érek, hanem egy iskola folyosójára, ahol diákok és tanárok jönnek-mennek, sietnek tesi órára, vagy irodalomra, és közben arról beszélgetnek, hogy könnyű volt-e a matek dolgozat. Nagyon sokat hozzátesz az előadáshoz, hogy a partnereim valóban osztálytársak: ismerik egymást, közösségként és egyénként is valós személyiségek, megvan a maguk kapcsolati hálója, dinamikája. Minden előadás más, ami ebben az esetben alapvető és meghatározó elemmé válik.

Szerző: Rákász Judit

Kai Hensel: KLAMM HÁBORÚJA
Szereplő: Farkas Ádám
Rendező: Réczei Tamás
Bemutató: 2018. január 12.