Somhegyi György: “Végre nem azon agyalok, hol kellene lennem”

2018 február 02. péntek, 9:00

Elfogadásról és elengedésről beszél Somhegyi György, a miskolci színház színésze. Az Észak-Magyarország, interjúja onnan indul, amikor arról mesél, fel is akasztják a Hóhérok című fekete komédiában.A teljes interjút az Észak-Magyarországban olvashatja.

A kérdésre, nem tölti-e el félelemmel, hogy lógnia kell, a fiatal színész úgy válaszolt: “Lelőnek, vagy felakasztanak a színpadon – szerintem ez izgi. Kapok egy hevedert, amin van egy akasztó, karabinerrel. Nem a nyakamon szorul a hurok: a hátamat terheli a súlyom” – árulta el Somhegyi György.

Somhegyi György

A felvetésre, miszerint ebben az évadban a szerepei szinte kivétel nélkül az élet sötét oldalára vezetik, úgy reagált: “Inkább azt mondanám, sokkal több olyan szerep talált meg, amit nem tudok egyértelműen saját magamból indítani. Az előző évadban ott volt például a Viktória – Jancsiba beleépíthettem a játékosságomat, a rajongásomat. Most jobban kell kutatni, hogy milyenek is ezek a karakterek. Nagyon izgalmas. Nem tudom, hogy milyen, de arra gondolok: milyen lehetne. Milyen lenne, ha az a férj lennék, aki mindig megcsalja a feleségét. Milyen ember lennék, ha örökké -tarhálnék az édesanyámtól. Hála Istennek nem ilyen vagyok, de azt hiszem, könnyen bele tudom képzelni magam. Gyakran játszom el ilyen helyzetekkel a fejemben. Döntésekkel. Hogyan alakulna egy beszélgetés, kapcsolat, barátság, akármi, ha máshogy döntenék, másként reagálnék. Néha -szégyellem magam, hogy nincs elég életanyagom. Másfelől élvezem, hogy messzebbre lehet rugaszkodnom saját magamtól” – fejtette ki Somhegyi György.

Annak kapcsán, hogy mennyit változott az elmúlt egy évben úgy fogalmazott: “Sokáig élt bennem a -félelem, hogy ha – eljövök Pestről, kimaradok – valamiből. Most meg úgy vagyok vele: amiket csinálok, azok nagyon jó és fontos dolgok: próbák, szerepek, magánélet, kurzus. (…) Most nem érzem azt, hogy lemaradok valamiről. (…) Több mindenért vállalok felelősséget. Jobban kiállok a véleményemért. Őszintébben tudok viselkedni a barátaimmal. Mindent megbeszélünk a feleségemmel. El tudok engedni dolgokat. Ez jó érzést ad. (…) A színházban tavaly azt kértem, hadd legyek benne mindenben, amiben csak lehet. Több olyan napom volt, hogy reggel próbáltam, aztán rohantam gyerekelőadást játszani, utána összemondtuk a másnapi előadás szövegét, mert már vagy egy hónapja nem volt színpadon, este pedig egy másik előadás próbái vártak. Ez ment egy hétig. Azt hittem megőrülök: azt sem tudtam, hol vagyok. És akkor arra jöttem rá, ha úgyis ebben élek, akkor minden helyzetben teljesen benne leszek. Nem görcsölök többé azon, mi lesz. Nem azokkal az elvárásaimmal mentem be a színpadra, mint amikor otthon egész nap készültem rá, hogy este majd megmutatom. Hanem úgy mentem be, hogy most ez van. Játszunk együtt. Lesz, ami lesz. Végre nem azon agyalok, hol kellene lennem. Hogy hol lehetnék és mit kellene csinálnom. Egyszerűen csak megtörtént velem, hogy volt két szabad órám, és boldogan töltöttem az időt. Üldögéltem, olvasgattam. Elvoltam. Elkezdtem -improvizációs színházi foglalkozásokat tartani, a Grund Pinceszínházban. Ez nem színészképzés, bárki jöhet, aki -érdeklődik az improvizáció iránt. Régóta terveztem. Most -belevágtam, és csinálom. (…) Azt tanítjuk, és tanuljuk, hogy hibázz, mert annál jobb. Azért -próbálunk, hogy rossz legyen a jelenet. Mert arról tudunk –beszélni” – részletezte Somhegyi György.

A teljes interjút az Észak-Magyarországban olvashatja.