Elkészült az új Pécsi Horvát Színház

2018 március 11. vasárnap, 12:18

Már a színészek vehették birtokba az új Pécsi Horvát Színházat – számolt be a pecsma.hu.

Befejeződött az építkezés az új Pécsi Horvát Színház épületénél, már a teátrum tagjai kezdték el belakni új otthonukat. Tágas, modern fogadótér, akadálymentes felületek fogadják majd a nézőket. A nézőtér előtti nagyteremnél büfé várja a nézőket, illetve innen lehet kijutni a szabadtéri színpadra – ez szintén teljesen új beruházás.

Pécsi Horvát Színház / Forrás: pecsma.hu

Pécsi Horvát Színház / Forrás: pecsma.hu

Az új Pécsi Horvát Színház alapkövét 2014-ben tették le. Az önkormányzat szerint az első kivitelező nem végzett időben a munkákkal, ráadásul több környező ingatlanban is kár keletkezett. Ezért felbontották a szerződését, bár ezt a cég vitatta. Az önkormányzat új kivitelezőt választott ki, végül 2016 őszén kezdődhetett el ismét a munka.

Az épület összesen csaknem 1200 négyzetméter alapterületű, díszletraktár, irodák is helyet kapnak benne, sőt öt szoba is, ahol a vendégművészek tudnak majd éjszakázni. A nézőtér 103 székes, ezen kívül 2 akadálymentes hely is várja a látogatókat. A szabadtéri színpadon is csaknem száz látogatót tudnak fogadni. Összesen 28 intelligens, LED-es színházi lámpa és a teljes színpadot lefedő panorámaprojektor-technika szolgálja ki az előadásokat.

Forrás: pecsma.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok