Opera-kuriózum bemutatására készül a kecskeméti színház

2018 március 11. vasárnap, 10:01

Valódi opera-kuriózum bemutatására készül a kecskeméti színház társulata. Tom Johnson Négyhangú operájáról a produkció zenei vezetőjét, Károly Katit kérdeztük. A bemutató március 14-én lesz a Kelemen László Kamaraszínházban.

Első hallásra meglepőnek tűnik, hogy négy hang elég egy operához.
Valószínűleg sokaknak másodikra is annak tűnhet… Ennek ellenére több szempontból is „négyhangú” műről van szó. Egyrészt négy operaénekes – szoprán, mezzo, tenor, bariton – vesz részt a produkcióban, másrészt a zeneszerző valóban négy zenei hangra – D, E, A, H – írta a művet. Ez jelentős korlátozás, ugyanakkor a szerző számára óriási lehetőség is, hiszen megmutathatja, hogy akár négy hang is elég lehet teljes értékű zenemű létrehozásához. Ízig-vérig 20. századi operáról van szó, amelyben nagyon fontos szerepet kap a humor. Klasszikus dramaturgiával rendelkező történet helyett az énekesek gondolatvilágába pillanthatunk be: feltárulnak a titkos gondolatok, érzések, vágyak. Megtudjuk például, hogy a szerelmesek duett közben az ütemeket számolják, a tenor pedig elégedetlen a darabbal, mert nem mutathatja meg csodálatos magas „C”-jét…

Szemenyei János és Károly Kati egy korábbi produkció munkálatai közben

Zeneileg is megjelenik a műben a humor?
Igen, mégpedig olyannyira, hogy sokszor a zenei poénok határozzák meg, mi történjen a színpadon egy adott szituációban. Ebből a szempontból kuriózumnak számít a mű, ahogy abban a tekintetben is, hogy míg az operákat hagyományosan nagyzenekarra írják, addig itt egyetlen zongora kíséri az énekeseket. A darab virtuozitása lehetőséget, ugyanakkor kockázatot is jelent a művészek számára. Pengeélen táncolunk, hiszen kifejezetten nehéz zeneműről van szó, amelynek megvalósítása elképesztő koncentráltságot igényel.

Kiket láthatunk az előadásban?
Aradi Imre (Tenor) és Ferencz Bálint (Bariton) prózai színészek, akik adottságaiknak, illetve eddig munkáiknak köszönhetően abszolút alkalmasak arra, hogy operát énekeljenek. Fischer Lilian, akit a Szoprán szerepében láthatnak a nézők, “opera mesterszakon végzett a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, a Mezzoszopránt alakító Megyesi Schwartz Lúcia pedig a Magyar Állami Operaház művésze, aki vendégként vesz részt a produkcióban.

A Négyhangú opera a kecskeméti színház első felnőtteknek szóló opera előadása, míg az elmúlt években nagy sikert arattak a gyerekeknek szóló produkciók.
Ez az előadás is élvezhető lesz a nagyobb gyerekek számára, épp úgy, mint ahogy a mesés operáknak is szép számmal voltak felnőtt nézői. Mivel a humor a produkció meghatározó eleme, bátran ajánljuk azoknak a figyelmébe is, akik nem a műfaj elkötelezett hívei.

Szerző: Rákász Judit

 
 

Kapcsolódó anyagok