Idén is megrendezik a Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán

2018 március 18. vasárnap, 9:08

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház idén március 22. és 25. között rendezi meg a Bábos Drámaíró Versenyt. Ezúttal a határon túli magyar bábszínházaké lesz a főszerep, a téma az idén újratelepítésének 300. évfordulóját ünneplő Békéscsaba történelméből kerül majd a játszók elé.

 

A négynapos rendezvény március 22-én, csütörtökön kora este kezdődik, amikor az elmúlt évtizedekben megjelent megyei lapok március 22-ei cikkei közül kihúzzák azt, amelyből három írónak egy éjszaka alatt színdarabot kell alkotnia. A kész művek vasárnap délután már olvashatóak lesznek nyomtatásban is. (Közkívánatra és azok kedvéért, akik lemaradtak az előadásról, engedve közönségük kérésének, az V. Bábos Drámaíró Verseny megnyitóján A helység kalapácsa című előadást is láthatják.)


Idén Berg Judit, Szabó Borbála és Tasnádi-Sáhy Péter vállalta, hogy 12 óra alatt egyfelvonásos, gyerekeknek szóló színdarabot ír.  Csütörtök este kisorsolják azt is, hogy melyik színészcsapat melyik rendezővel, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni. A produkciókat idén Lázár Helga, Somogyi Tamás és Rumi László állítja színpadra.

A színészcsapatok a Békéscsabai Napsugár Bábszínház színészei mellett a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és társrendezőként a zalaegerszegi Griff Bábszínház bábszínészeinek részvételével állnak össze. Feladatuk, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak.

A kész produkciókat március 25-én, vasárnap tekintheti meg a közönség a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Ezután a zsűri díjazza a legjobb rendezőt, színészt, színésznőt, drámát, valamint a legizgalmasabb férfi és női karaktert. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.

A fesztivál különlegessége a nyilvánosság, az érdeklődők a teljes próbafolyamatot, a bábok és díszletek elkészítését is végig követhetik, az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI, Színház.org

 

 
 

Kapcsolódó anyagok