Molnár Ferenc három egyfelvonásosát viszik színre Szegeden

2018 március 19. hétfő, 9:08

Molnár Ferenc Színház című, három önálló – színházzal, színészekkel kapcsolatos – történetet tartalmazó, érzelmes vígjátékát mutatja be április 6-án a Szegedi Nemzeti Színház.

Molnár Ferenc: Színház - olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Molnár Ferenc: Színház – olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

A Szegedi Nemzeti Színház ajánlója:

Molnár Ferenc világszerte ismert és nagyrabecsült sikerszerző, darabjait megszületésük óta rendre műsorra tűzik a világ legkülönfélébb színházai. Elsöprő sikerét már életében irigyelték. Korabeli kritikusai – olyan komoly emberek például, mint Schöpflin Aladár szerkesztő úr, a Nyugat folyóirat vezető kritikusa, vagy Babits Mihály – szerzőnk műveit általában felületesnek, bár kétségkívül szórakoztatónak találták.

Molnár Ferenc: Színház - olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Molnár Ferenc: Színház – olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

“Molnár nem az élet felől nézi a színházat, hanem a színház felől nézve válogat az élet neki tetsző epizódjai közt” – mondhatnánk, mintegy összegezve kritikusainak elmarasztaló véleményét. Mai megítélése sem egyértelmű. Az irodalmárok óckodnak tőle, a színháziak jobbára istenítik. Nézői általában elégedetten távoznak a teátrumból egy-egy Molnár előadás után.

Molnár Ferenc: Színház - olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Molnár Ferenc: Színház – olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Egy valami azonban biztos: hazai drámaíróink közt nála jobban senki nem ismerte és ismeri a színház, a színpad hatáselemeit. Jelentésteli dialógusai pergőek, pontosak, nem egyszer mulatságosak. A drámai és vígjátéki helyzeteket nála jobban, érdekesebben, szórakoztatóbban senki nem tudta és tudja megjeleníteni. Világképe derűs, s ha néha kritizál is egy és más társadalmi visszásságot, azt mindig megbocsátó szeretettel teszi. Erősen elfogult az általa ábrázolt karakterek iránt, ezért van, hogy minden általa írt szerep a siker biztos reményével kecsegteti a játszó színészt.

Molnár Ferenc: Színház - olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Molnár Ferenc: Színház – olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

A szegedi társulat kisebb-nagyobb szerepekben színre lépő művészei lubickolnak a komédiázás adta lehetőségekben. A próbákat vezető Horváth Péter szerint a rendező munkájának hatvan százalékát a megfelelő szereposztás kialakítása adja.

Molnár Ferenc: Színház - olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Molnár Ferenc: Színház – olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

“Nagyszerű, általam erősen kedvelt kollégákkal dolgozom. Talán nélkülem is sikerre vinnék a darabot, de azért, persze, igyekszem a munkájukat finoman összehangolni. Én segítem őket, ők segítenek nekem, ahogyan Csík György jelmeztervező és Molnár Zsuzsa díszlettervező társam is tehetségük legjavát adják azért, hogy a szegedi közönség örömet és tavaszi energiákat kapjon az előadástól” – mondta a rendező.

Molnár Ferenc: Színház - olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Molnár Ferenc: Színház – olvasópróba / Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Szereplők: Poroszlay Kristóf, Ferencz Nándor, Waskovics Andrea, Borovics Tamás, Pataki Ferenc, Vicei Zsolt, Molnár Erika, Bodnár György, Olasz Renátó, Pálfi Zoltán, Szabó Gabi, Sorbán Csaba. Díszlet: Horváth Péter, Molnár Zsuzsa. Jelmez: Csík György. Rendező: Horváth Péter.