Vendégjátékokkal és fesztivállal zárja az évadot a Szegedi Nemzeti Színház

2018 április 25. szerda, 14:43

Májusban a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivált is megrendezik.

Gyüdi Sándor főigazgató a teátrum műsoráról tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy május 15-én a Nagyszínházban a Liszt Ferenc éjszakái című előadással a hetven éve született Baka Istvánra emlékeznek. A szegedi költő líráját sokszor inspirálta a zene. Az emlékesten e verseket Rubold Ödön adja elő, a zeneműveket a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólaltatja meg. A következő estén a magyar irodalom legszebb barátságának történetét idézik meg Petőfi Sándor és Arany János versein és levelezésén keresztül.

A teátrum május 13-tól a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivállal várja nézőit. A műfajilag sokszínű produkciók sorát a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a rendszerváltás zűrös hónapjaiban játszódó tragikomédiája, a Rák Jóska, Dán királyfi kezdi. A program május 23-án folytatódik a Baltazár Színház Nézzünk bizakodva a jövőbe című előadásával, melyben Örkény István egypercesei elevenednek meg. Másnap a Szabadkai Népszínház Kemping című – Háy János két művének felhasználásával készült – a fogyasztói társadalomról szóló zenés-táncos revüjét láthatják a nézők. A Babits Mihály Kamaratársulat a Presszó-szonátát hozza el Szegedre Kaj Ádám rendezésében Kéner Gabriellával és Maronka Csillával. Szintén a szabadkai magyar társulat játssza Peter Shaffer Amadeus című drámáját Béres Attila rendezésében. A fesztivál zárásaként pedig a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble közös előadását, Sáry László Remek hang a futkosásban című kisoperáját mutatják be.

A szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat május 26-án adják át gálaműsor keretében. Június 2-án rendezik a Solve gálát, amely bevételéből a teátrum régi, idős tagjait támogatják. Június 5-én Egy nap a világ címmel szerveznek jótékonysági estet egy közelmúltban baleset miatt kerekesszékbe kényszerült 15 esztendős lány családjának támogatására. Az évadot június 10-én a Tiszavirág táncegyüttes gálaműsora zárja.

Forrás: MTI, Színház.org